Kiderült, miért fontos, hogy meséljünk a gyerekeknek!

Akkor jó egy mese, ha felkelti a gyermek kíváncsiságát, szórakoztatja, tanulni lehet belőle és természetesen a korának megfelelő a történet. Brit kutatások szerint a szülők 25 százaléka nem olvas meséket az öt év alatti gyermekeknek, mert úgy vélik, hogy ezek a történetek túl ijesztőek.
Kutatások igazolják, hogy azoknak a gyermekeknek erősebb az immunrendszerük, és nagyobb a biztonságérzetük akiknek sokat mesélnek a szüleik.

A meséken keresztül megtanulják a gyermekek, hogyan kell kezelni a problémákat. A történetre koncentrálnak, megjegyzik hogyan viselkednek a szereplők egyes helyzetekben ­akkor, ha félnek, ha boldogok, ha gyorsan kell dönteni, ha bátornak kell lenni. A gyermekek kiválasztják, és beleélik magukat egy-­egy főszereplő helyzetébe, átgondolhatják, hogy mit tennének az ő helyében.
Emellett a lurkók biztonságos környezetben tanulhatják meg azt, hogy bárkivel történhetnek rossz dolgok. Senki sem születik hősnek, hiszen sok­sok kihívással kell szembenéznie a főszereplőnek, mire eléri a céljait. Abból a gyermekből, akinek mesélnek, érzelmileg sokkal rugalmasabb felnőtt lesz, kevésbé torpan meg, ha nehezebb feladattal találkozik.

A mesélésnek nagyon fontos szerepe van abban, hogy a gyermek megtanulja megérteni a lényeget, és természetesen minél több történetet hall, annál jobban fejlődik ez a készsége, így sokkal könnyebben különbséget tesz majd a mese és a valóság között. És, ha megértette a lényeget, elképzelte a történetet, azzal elképesztően fejlődik a fantáziája.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog