Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

56 évesen mondta ki a boldogító igent a Barátok közt színésznője

Bár már nyolc éve nincs a népszerű sorozatban, még mindig sokan emlékeznek Hullan Zsuzsára, aki Szentmihályi Szilviát alakította.
A színésznő gyermekeinek édesapja 16 évvel ezelőtt hunyt el, utána sokáig édeshármasban élt lányaival, a tragédia idején tízesztendős Annával, és ötéves Verával.

Kilenc évvel ezelőtt találkozott Jánossal, akit hiszi, hogy az égiek küldtek neki. Természetesen nem volt egyszerű az újrakezdés, főleg, hogy Istvánnak is van három gyermeke.

A színésznőnek fokozatosan alakult át az élete. Eleinte ingázott párja és a gyerekei között, míg pár éve teljesen elköltözött régebbi otthonukból. Lányai mára már felnőttek, önállóak, de ha szükségük van rá, azonnal ott terem, amíg él, és ez így is marad.

A lánykérés sem volt szokványos: 49 évesen 49 napon át gyalogolt az El Caminón. Az utolsó száz kilométert – a közel ezerből – Jánossal együtt tették meg, együtt mentek a világ végére, Finisterréig. Ott, az óceán partján, napnyugtakor kérte meg a kezét. Persze, hogy igent mondott.

Az esküvőre nemrég került sor, egy arborétumban: – A Jóisten szabad ege alatt volt a templomunk, ott fogadtunk egymásnak örök hűséget. Gyönyörű nap volt, minden olyan lett, amilyennek elterveztük. Azt szerettük volna, ha az esküvőn kolyan, mint amilyenek mi vagyunk. Ez maradéktalanul sikerült, és mondhatom, a vendégeink is igen jól érezték magukat. A férjem 11 évvel idősebb nálam, nem csak szeretem, tisztelem is. Nagyon jó ember, okos és nagyon szeret engem. Soha nem felejtem el, amit a megismerkedésünk után mondott: Már nem vagy egyedül! – mesélte a színésznő a Best magazinnak.

Nincsenek megjegyzések