Szikora Robi nem panaszkodik
Szikora Róbert szerint az igazán megszállott emberek képesek bejárni egy bizonyos utat. Az X-Faktor leendő mentora nemrég állami kitüntetést kapott, de a Heti Témának adott interjújában elárulta: volt, amikor 50 forintért lépett fel.
- Ötven forintot kaptam az első fellépésem után. Ez már akkor sem volt nagy pénz. Sok szereplés után vehettem egy dobfelszerelést - nyilatkozta a lapnak Szikora, aki szerint nagy a szórás, már ami a mai zenei megélhetést illeti.
- Ismerek nagynevű művészeket, akiknek filléres gondjaik vannak. Sokat számít, hogy ki mennyit szerepel a médiában. Akik nem szereztek dalokat, csak előadták azokat, nyugdíjas korukra nem számíthatnak túl nagy anyagi biztonságra. Én nem panaszkodom - mondta az R-Go frontembere a Heti Témának.
Forrás: Stop.hu