Breaking News

Elköltözik Iszak Eszter

A Viva Tv műsorvezetőjének élete nemsokára megváltozik, hiszen elköltözik az albérletből, ahol barátaival lakott együtt.

Ahány ember, annyiféleképpen tölti a Szilveszter estét. Van, aki barátok között, vagy családi környezetben, mások szórakozóhelyen köszöntik az újévet. Iszak Eszti számára azonban az idei szilveszter más lesz, mint az eddigiek.

"A szilveszter idén különleges lesz, hiszen egy búcsúbulival és egy barátnőm szülinapjával is egybekötjük. Hamarosan ugyanis a barátaimmal elköltözünk abból az albérletből, ahol jelenleg lakunk egy másik lakásba, így azokkal ünneplünk, akikkel ott együtt éltünk" - mondta Eszti.

A csinos műsorvezető nagyon készül az év utolsó napjára, hiszen eddig is sok boldog pillanatot hozott neki ez az ünnep.  "Mindig baráti társaságban töltöm az év utolsó estéjét, tavaly azonban Ákossal Prágába utaztunk, és egy szórakozóhely tetején koccintottuk éjfélkor, ahonnan gyönyörű volt a kilátás. Ez felejthetetlen élmény volt számomra, hiszen ilyenkor általában házibulikban ünnepelek" - emlékezett vissza Eszti, aki azt is elárulta, Szilveszter nála egyet jelent a zenével: általában ő a házibulik zenefelelőse is.

Forrás: Story Online

Nincsenek megjegyzések