Öregít a városi levegő
A nagyvárosokban élő nők öregedése közel tíz százalékkal gyorsabb, mint azoké, akik vidéken élnek. Az ok nemcsak a városokra jellemző felgyorsult életritmusban keresendő: a legújabb kutatások szerint a szennyezett levegő miatt leszünk ráncosabbak.
A kínai kutatók vizsgálata szerint a szennyezett levegőben 224 olyan anyag található, mely akár tíz százalékkal is felgyorsíthatja a bőr öregedését, például úgy, hogy gyulladásokat okoz vagy tönkreteszi a bőr rugalmasságát adó kollagént. Wei Liu professzor szerint a szennyező anyagok elpusztítják a keratinnak nevezett fehérjéket is, melyek hozzájárulnak a bőr hidratáltságának, így a fiatalos, feszes kinézet megőrzéséhez.
A kutatás során 200 nő bőrét vizsgálták meg, akik életmódja és UV-sugárzásnak való kitettsége nagyon hasonló volt (ez utóbbi az egyik legfontosabb felelős a bőr öregedésében), az egyetlen különbség közöttük, hogy egyesek városi, mások viszont vidéki környezetben éltek.
"A szmogban található mérgező részecskék nemcsak a bőr felszínén tapadhatnak meg. Néhányuk olyan kicsi, hogy képes behatolni a sejtek közé és ott károsodást előidézni" - mondta Frauke Neuster, a kutatást szponzoráló cég egyik vezetője.
Egy másik, a Heinrich Heine Universitäten végzett kutatás szerint a szennyezett levegőjű környezetben élők körében egyötödével gyakoribb volt a májfoltok megjelenésének valószínűsége.
A szennyezett levegő nemcsak az bőr öregedését gyorsítja fel: kutatások bizonyították például, hogy a városi környezetben élők körében gyakoribbak a tüdőbetegségek és a szív- és érrendszeri problémák, de a depresszió is jobban érintheti őket.
Forrás: Szimpatika
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése