Így csapják be az agyunkat nap mint nap

Bármennyire szeretnénk is az ellenkezőjét gondolni, a pszichológia törvényei olyanok, mint a gravitáció: mindenkire vonatkoznak. Hihetetlen bonyolultsága ellenére az agyunk úgy van huzalozva, hogy bizonyos ingerekre ugyanolyan kiszámíthatóan reagálunk, mint egy molylepke a villanykörte fényére. A világ pedig tele van olyanokkal, akik megpróbálják ezt kihasználni, írja a vs.hu.

Pszichológusok, közgazdászok, politikusok és marketingesek tömegei igyekeznek feltérképezni – ki-ki a maga céljának megfelelően – az emberi elmének azokat az anomáliáit, furcsaságait, amelyek ezt az alapvetően racionális gépezetet határtalanul ostoba döntésekre képesek ösztönözni. Sok kutató szerint ezek az úgynevezett kognitív csapdák annak tudhatók be, hogy az agyunk teljesen másmilyen helyzethez fejlődött ki az évmilliók során, mint amilyenben napjainkban találja magát. Az emberiség hajnalán nem tízmilliós társadalmakban éltünk, és nem kellett bonyolult számításokat sem végeznünk, viszont ki voltunk téve a természet szeszélyeinek.

A közösség mindig is a túlélést jelentette az ember számára, így rendkívül fontossá vált, hogy viszonylag zökkenőmentesen együtt tudjunk élni – ennek megfelelően a kognitív anomáliák egyik nagy csoportját a konformitásra, beilleszkedésre való törekvésünk adja. Annak szemléltetésére, hogy milyen erős ez a tényező, talán Solomon Aschnek az ötvenes években végzett, mára klasszikusnak számító kísérlete a legjobb példa.

A kísérlet nyolc résztvevőjének – akik közül egy kivételével mindenki beavatott volt – három vonal közül kellett megállapítaniuk, hogy melyik egyezik meg egy negyedikkel. Annak ellenére, hogy a válasz egyértelmű volt, a legtöbb alany a beavatott többség egyöntetű rossz válaszához igazodott, és szintén a hibás megoldást adta meg. Bár sokan látták, hogy mi a jó válasz, mégis behódoltak a tömegnyomásnak, voltak azonban olyanok is, akik annyira elhitték a többség véleményét, hogy szabályosan eltorzult az érzékelésük, hogy a rossz vonalat jónak láthassák.

Paradox módon a tömegnyomás miatt lehetséges, hogy egy csoport úgy hozzon meg egy döntést, hogy a többség nem ért vele egyet. Kimberlee Weaver és kollégái 2007-es tanulmánya szerint lényegében mindegy, hogy egy adott véleményt több ember hangoztat egy csoporton belül, vagy csak egy, de ő nagyon sokszor – a csoportnak úgy fog tűnni, hogy ez a többség véleménye. Ha a csoport ellenkező véleményen levő tagjai azt hiszik, hogy csak kevesen vannak, könnyen lehet, hogy inkább csendben maradnak a vélt tömegnyomásnak engedve. A „hallgatás belegyezés” elve itt igazzá válik, mivel minden csendben maradó tag a többiek szemében egyetért a hangoztatott véleménnyel.

Forrás: VS:hu