Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Naponta kellene csokoládét enni

A kakaóban lévő anyagok védik a szívet, javítják a memóriát és a pszichét - ezt korábban is lehetett tudni. Ám a csokoládé egy kutató szerint még fogyásra is jó lehet.
Beatrice Golomb, a Kaliforniai Egyetem kutatója szerint a csokoládé annyira hasznos, hogy lehetőleg naponta több darabocskát is meg kéne ennünk belőle. A kaliforniai kutatónő most azt is kiderítette egy tanulmányában, hogy a csokoládét szerető és azt fogyasztó emberek soványabbak, mint azok, akik nem esznek ilyen finomságot.

Munkatársaival együtt ezer amerikai táplálkozási szokásait és egészségi állapotát mérték fel. Minden várakozás ellenére azt mutatták az adatok, hogy a csoki fogyasztása a soványabb emberekre jellemző. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy kilószámra kéne habzsolnunk ezt a finomságot. Az elmúlt évtizedekben százszámra jelentek meg a tanulmányok a csokoládéfogyasztásról és a kakaó élettani hatásáról. Általánosságban a kakaóról elmondható, hogy jót tesz a szívnek, a véredényeknek, az emlékezetnek és a léleknek. 

Maga Golomb sem állítja, hogy mértéktelenül fogyasszunk csokoládét. Ám a rendszeres csokievők nem kövérebbek - állítja. Sőt: két-három kilóval könnyebbek, mint a csokiról lemondó társaik. A tanulmány kimutatta azt is, hogy nem arról van szó, hogy aki csokit eszik, az többet mozog, sportol, és ezért soványabb. Az sem igaz, hogy összességében kevesebb kalóriát vennének magukhoz a vizsgált csokievők. Az USA-ban egyébként inkább a tejcsokit fogyasztják, nem a kalóriaszegény fekete csokoládét. 

Golomb ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a vizsgálat során a csokievés gyakoriságát igyekeztek felmérni, nem az elfogyasztott mennyiséget. Az azonban egyértelmű a kutatás nyomán, hogy aki naponta eszik csokoládét, kevésbé hajlamos a túlsúlyra, feltéve, hogy nem táblaszámra tömi magába a finomságot. Beatrice Golomb sejtése szerint minderre a magyarázat az, hogy a csokoládéban lévő katekinek felgyorsítják az anyagcserét. Így a sejtek több energiát égetnek el, használnak fel. 

Egy csokoládégyártó kutatóközpontjának vizsgálatai egybeesnek Golombék eredményeivel. Szerintük a fekete csokoládé több antioxidánst tartalmaz, mint sok gyümölcs vagy gyümölcslé. A kakaóbab egyfajta "szupergyümölcs" - állítja egy tanulmányuk. A benne lévő flavonoidok például még a vérnyomás csökkentésére is alkalmasak. 

A pozitív hatásokért főleg a katekinek felelősek, amelyek a zöld és a fekete teában is megvannak. Ezek nemcsak a stresszhormonoktól védik a szervezetet, hanem bizonyos baktériumfajokat is elpusztítanak, megelőznek gyulladásokat is. 

A teában átlagosan negyedannyi katekin van, mint a fekete csokoládéban. Ám ez nem azt jelenti, hogy a csokoládé négyszer egészségesebb. Mindazonáltal aki például kávé helyett teát, torta helyett pedig csokoládét fogyaszt, az valószínűleg helyesen teszi ezt. 

A táplálkozáskutatók természetesen a fekete csokoládé fogyasztását javasolják, ami mindenképpen egészségesebb a tejcsokinál. Több flavonoid van benne, és kevesebb zsír, illetve monoszacharid. Márpedig a cukor és a zsír diabéteszhez, cukorbetegséghez és a túlsúlyhoz járul hozzá.

Egy svájci kutatócsoport most újabb eredménnyel gazdagította a csokoládékutatást - hogy miért a híres csokoládégyártók országában vizsgálják ezt a hatásmechanizmust, azt persze most ne firtassuk. Mindenesetre a Zürichi és Berni Egyetem közös kutatása szerint a csokoládéfogyasztók stresszhormonszintje alacsonyabb volt, mint azoké, akiknek "csoki-placebót" adtak egy kísérletben. 

Hatvanöt férfivel etettek meg ugyanis fél tábla csokit (vagy ugyanolyan ízű placebót, amely azonban nem tartalmazta a kakaóban lévő flavonoidokat) és kiderült, hogy stresszes helyzetben mindannyian ugyanolyan izgatottnak érezték ugyan magukat, ám a csokifogyasztók szervezetében lényegesen kevesebb kortizol és adrenalin (mindkettő stresszhormon) keringett. Vagyis a csokoládé megnyugtatóan hat, még ha az ember ennek nincs is tudatában. A hatásmechanizmus itt elég egyszerű egyébként: a flavonoidok gátolják a mellékvesében a stresszhormonok képződését. 

A cikk a http://www.welt.de összeállítása alapján készült.