Bajban van! Vádat emeltek Hujber Feri ellen
A Budapest Környéki Törvényszéktől a Lokál azt a tájékoztatást kapta hogy a bíróság Hujber ügyében „tárgyalás mellőzése” végzést hozott, ami még nem jogerős. - írja a Lokál.
A tárgyalás mellőzésével hozott döntés tartalmazhatja a bűncselekmény megnevezését, a kiszabott büntetést, esetleg a megrovást vagy egyéb rendelkezéseket, és csak akkor alkalmazható, ha a maximális büntetési tétel öt évnél nem több.
Nincs könnyű helyzetben a színész, hiszen bírósági ügye mellett a magánélete sem volt rendben az utóbbi időben: a rendőrség kényszerítés miatt is nyomozott ellene, ráadásul feleségénél, Cynthiánál is betelt a pohár, és úgy tudjuk, válni készül.
– Cynthia a legutóbbi veszekedés után azt mondta, hogy most már tényleg elválik Feritől – állította korábban a Lokálnak a család egyik közeli barátja. – Ő is érzi, hogy senkinek sem jó ez az állapot. És hogy miért nem lépett már korábban? Feri kijelentette, hogy nem fogja aláírni a válási papírokat. Ez azonban megváltozott, mert már talán ő is belátja, hogy túl messzire ment. Úgy tudom, ha Cynthia tényleg úgy akarja, akkor Feri most már el fogja engedni. Feri pedig arra is gondolt, hogy Kanadában kezd új életet. De őszintén szólva náluk semmit sem lehet biztosra venni, mert egyszerre szeretik és pusztítják egymást – tette hozzá a Lokálnak az ismerős.
A magyar törvények szerint több körülménytől függ az esetleges büntetés, többek között attól is, hogy a kisebb mennyiségen belül milyen értékű a kábítószer. Ha túlsúlyban vannak az enyhítő körülmények, akkor jó eséllyel felfüggesztett szabadságvesztés lehet az ítélet, vagy annál is enyhébb, például pénzbüntetés.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése