Breaking News

D. Tóth Kriszta 10 év után befejezi az Elviszlek magammal című műsort


Egy évtized után ér véget a népszerű műsor. 

Tíz év és 300 epizód után D. Tóth Kriszta bejelentette, hogy befejezi az Elviszlek magammal című műsorát. A WMN alapítója az Instagramon közölte a hírt követőivel, ahol elárulta, hogy a 2025 tavaszán adásba kerülő évad lesz az utolsó, melyet a elkészít.

„Az indulása óta elkészült 300 epizód. Ilyen hosszan egyhuzamban egy műsorban sem dolgoztam a pályám során. Úgy döntöttem, hogy jövőre meghatározatlan időre elköszönök tőle; a 2025-ös tavaszi lesz az utolsó, mondjuk így: búcsú évad – ennek megfelelően készülünk rá”
– írta a posztjában.

A bejegyzésben D. Tóth Kriszta biztosította követőit arról, hogy a WMN továbbra is aktív marad, sőt, új tervekkel és nagy hírekkel készülnek. Emellett ő maga is dolgozik új formátumokon és tartalmakon, melyeket a jövőben szeretne bemutatni.
„Fogok majd még írni erről a döntésről, de szerettem volna, ha nálam olvassátok először. Köszönöm nektek az elmúlt tíz évet, mindenestül!”
– zárta a bejegyzését.

D. Tóth Kriszta döntése mérföldkő a hazai online médiában, hiszen az Elviszlek magammal az elmúlt évtized egyik meghatározó tartalma volt, melyben a nézők őszinte és inspiráló beszélgetéseket láthattak egy nem mindennapi formátumban.

Nincsenek megjegyzések