Kirúgták a Csillag születik szókimondó zsűritagját
A Csillag születik című műsor szigorú zsűritagja, Puzsér Róbert korábban a Budapest TV-nél dolgozott, ahol a Na, mi újság? című egyik adása után szembe kellett néznie az ORTT vizsgálatával is. Maradnia sem kellett sokáig a csatornánál.
"Abban a műsorban 'médiahekkerként' tevékenykedtünk. Az volt a célunk, hogy egy kellően görbe tükröt tartsunk a médiában fellelhető bizonyos műsortípusok vagy éppen politikai karakterek elé" - mesélte a zsűritag az Új Ásznak. "Úgy tettünk, mintha egy magát komolyan vevő műsor lennénk, miközben a kvalifikált néző azonnal láthatta, hogy nagyon nem vagyunk azok."
Volt, hogy pénzvallást alapítottak, máskor levegőt akartak árulni magáncégeknek, ám nem ez verte ki a biztosítékot igazán, hanem az, amikor az egyik adásban kiégett médiapatkányokként osztották az észt. Ezután az ORTT vizsgálatot indított a műsorral kapcsolatban, Robiékat pedig kirúgták a csatornától. Sok néző ráadásul el is hitte, amit látott, nekik köszönhetően számos feljelentés is érkezett. Puzséréknak szerencséjük volt, mivel az ORTT végül felmentette őket, a Csillag születik zsűritagja így megúszta "csupán" azzal, hogy kereshetett másik állást.

Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése