A motivációtól is függ az egészséges súly megtartása
Azok a középkorú nők, akik saját
maguk miatt akarnak egészségesebben táplálkozni, sokkal könnyebben
megtartják a súlyukat, mint azok, akik mások kedvéért próbálnak
odafigyelni magukra - derült ki az új-zélandi Otago Egyetem kutatásából.
A középkorú, 40-50 év közötti nők
szervezete már olyan változásokon megy át, ami miatt sokkal könnyebben
elhízhatnak. A szakértők szerint ezért fontos, hogy az is jobban
odafigyeljen az étrendjére és az életmódjára, aki korábban nem volt
hajlamos a súlygyarapodásra. A siker szempontjából azonban nem mindegy a
nők motivációja. A kutatók 1600 új-zélandi, középkorú nőt vontak be a
kutatásba. A tudósok az önállóság és az megvalósítás általi motiváció és
az étkezési szokások közötti kapcsolatot kutatták.
Az önkénteseket arra kérték, határozzák
meg, melyik egészséges étkezésre vonatkozó motiváció illik rájuk, és
mennyire. A kutatók ezen kívül felmérték a résztvevők táplálkozási
szokásait is. Az eredményekből kiderült, hogy a belső motiváció mértéke
egyenesen arányos volt a sikeresen megtartott súllyal. Aki ugyanis
elsősorban maga miatt diétázott, jellemzően szeretett egészséges
ételeket elkészíteni, és nem okozott számára akkora problémát az étrend
betartása. Ezzel szemben a "kontrollált motivációjú" emberek, akik mások
miatt próbálták megtartani a súlyukat, sokkal kevésbé voltak sikeresek,
és náluk gyakoriak voltak a nagy falási rohamok is. Dr Caroline
Horwath, a kutatás vezetője hozzátette, hogy a két motivációjú csoport
testsúlya közt akár egy kilogramm is lehet a különbség.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése