Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Yvette elvérzett, gyilkosa jobban van

St. Paul's Bay-Málta - Hiába menekült tragikus sorsa elől Magyarországról egy távoli országba az ötgyerekes G. Yvette (†38), Máltán is borzalmak várták. Az egykori valóságshow-szereplő rövidre sikeredett életútját fájdalmas tragédiák sorozata övezte. Az asszony úgy érezte, átok ül rajta, s azt gondolta, csak úgy védekezhet ellene, ha elmenekül. Vélhetően ezért kötött ki Máltán, a jobb sors helyett azonban a halál várta a földközi-tengeri szigeten.

– Öt éve teljesen váratlanul vesztette el Yvette az édesapját. Hosszú esztendőkön át heti ötször gubbasztott a temetőben, képtelen volt feldolgozni a veszteséget. Ide-oda csapongott az életben, de sosem találta meg igazán, merre szeretne menni. Aztán éppen egy éve szörnyű autóbaleset érte a testvérét, Istvánt, aki sajnos elhunyt a balesetben. A kocsiban ült Yvette másik testvére is, aki szintén súlyos sérüléseket szenvedett. Mindez már túl sok volt neki, csapot-papot hátrahagyva menekült a kínzó emlékek elől – mondta Benkő Dániel egykori arajelöltjének egyik közeli barátnője.

Yvette sosem találta meg a lelki békét egyetlen partnere mellett sem, amilyen csodásan kezdődtek a kapcsolatai, általában olyan csúfosan értek véget. Így volt ez M. Lászlóval (45) is, a férfiban a szeszélyes nő azonban gyilkos ösztönöket ébresztett.

Az önmagát is összeszurkáló M. Lászlót jelenleg még mindig súlyos sérülésekkel ápolják a Mater Dei kórházban. Úgy tudjuk, amíg állapota nem javul, nem gyanúsítja meg a rendőrség a gyilkossággal.

A szörnyű vérengzés két szemtanúja, Yvette 17 és 5 éves gyermeke jelenleg egy helyi jóléti szolgálat oltalmát élvezi, gyámság alá helyezték őket.

Úgy tudjuk, a gyerekekért egyelőre még nem jelentkezett egy családtag sem, a szörnyű események miatt pszichológusok foglalkoznak velük.

Azt, hogy milyen sors vár rájuk, még a velük foglalkozó szakemberek sem tudják.

– A gyerekekkel egyelőre mi foglalkozunk, azt azonban még nem tudjuk, hogy visszautaznak-e Magyarországra, vagy Máltán maradnak – mondta Stephen C. Vella, a szolgálat egyik munkatársa.

Mint megírtuk, a Benkő feleséget keres című műsor egyik legmegosztóbb szereplőjét, Yvette-et szerdán szurkálta halálra élettársa, M. László (45). A férfi negyven sebet ejtett a nő nyakán egy ollóval, majd a gyilkos fegyvert maga ellen fordította, a szíve mellett pár centiméterrel döfte le magát.