Gyógyulóban Rakaczki Bence

Minden esélye megvan a felépülésre Rakaczki Bencének (19). A DVTK labdarúgójánál megindult a csontvelősejt-képződés!
A
tehetséges kapus tavaly tavasz óta küzd a leukémia ellen. Számos
kezelésen, kemoterápián átesett, január 29-én pedig új csontvelőt
kapott, az Egyesült Államokban találtak számára donort. A labdarúgót
kémiai szerekkel, besugárzással kezelték, hogy megszüntessék az
alapbetegséget. Arra azonban heteket kellett várni, hogy kiderüljön, a
transzplantáció sikeres volt-e. Rakaczki János, a kapus édesapja tegnap
jó hírekkel szolgált.
– Bence vérét Debrecenben megvizsgálták, és
nincsen benne kóros elváltozás. A fiam kezelőorvosa is megerősítette,
hogy a sejtek megtapadtak, és szaporodásnak indultak – mondta lapunknak
Rakaczki János.
A futballista az első pillanattól kezdve hitt a
gyógyulásában. A játékos mindennap imádkozik és nagyon sok erőt ad neki
az is, hogy az egész futballtársadalom összefogott érte. Csapattársak,
szurkolók, de idegenek is szorítanak neki, hogy sikerüljön rendbe
jönnie.
– Mindig is bíztunk Bence gyógyulásában és reménykedünk
továbbra is, hogy minden jól alakul. Nagyon örülünk annak, hogy a
csontvelő-átültetés után ilyen jó híreket kaptunk. Bence egyelőre még
steril szobában van, de az ajtót már egyre többször kinyitják, s
hamarosan ki is jöhet egy félsteril helyiségbe – mesélte a labdarúgó
édesapja.
A DVTK csapata és szurkolói nagyon várják vissza a
kapust. A klub a közeljövőben három mezt árverez el, az angol Arsenal
és Manchester City, valamint az olasz Milan dresszét, a bevételt
Rakaczki kapja majd meg. Az NB I-ben jelenleg hetedik helyen álló
csapat szurkolói pedig március 14-én humorestet szerveznek: a Fórumfoci
Team és a Stand Up Brigád jótékonysági akciójával szintén a kapust és a
leukémiás gyermekek alapítványát támogatják.
P. N.