Prosztata-megnagyobbodásra is használható a tadalafil
A Lilly Urológiai Akadémia hosszú évek óta sikeresen szolgálja az urológusok eszmecseréjét, továbbképzését. A tudományos újdonságok sorában mindig nagy figyelem kíséri az új terápiás lehetőségeket, amelyek idén a tadalafil BPH-indikációjával bővültek. A május 10–11-én Herceghalmon tartott rendezvényen dr. Kopa Zsolt egyetemi docenssel, a Magyar Urológusok Társaságának vezetőségi tagjával beszélgettünk.
Ön, mint az Urológiai Akadémia rendszeres előadója, miben látja a rendezvény értékét, hogyan határozná meg célját?
A Lilly Urológiai Akadémia kétnapos tudományos konferencia, amely kilencéves hagyománynak örvend. A rendezvénynek azzal sikerült szakmai rangját kivívnia, hogy lehetőséget ad a legújabb urológiai témájú tudományos ismeretek megosztására, a szakemberek ön- és továbbképzésére.
Hogyan alakul ki a program, az, hogy mi hangozzon el ezeken a konferenciákon?
Az Urológiai Akadémia programját minden évben urológiai-andrológiai szakmai testület állítja össze, és a kialakított tematika szerint felkért előadók ismertetik a saját kutatási és gyógyítási területükhöz kapcsolódó szakmai újdonságokat. 2009-ben került bevezetésre a programot indító „Fiatal urológus szekció”, amelyben 10 fiatal (40 évesnél nem idősebb) kutató ismertetheti 10-10 percben saját kutatásait. Az előadásokra pályázni kell, a szakmai grémium a benyújtott pályamunkákból választja ki azt a legjobb tízet, amelyet szerzője ismertethet a konferencián. A fiatalok így nemcsak megmérettethetnek, hanem – természetesen baráti légkörben – hasznos tanácsokat, nemegyszer kritikát is kaphatnak munkájukkal kapcsolatban, ami nagyban hozzájárulhat további sikereikhez. Az eddigi öt év tapasztalata alapján úgy gondoljuk, ez a szekció inherens része lesz a további Akadémiáknak is.
Ön az idén a merevedési zavarokról és kísérőbetegségeiről tartott előadásában nagyon hangsúlyosan arra hívta fel a figyelmet, hogy nem elég az erektilis diszfunkciót kezelnünk, keresnünk kell a társbetegségeket is.
Bár a merevedési zavarról szóló tájékoztatók nyomán némiképp növekszik a problémával orvoshoz fordulók száma, ez a betegpopuláció hajlamos leginkább az internetről és egyéb forrásokból elérhető, számos esetben hamis és ártalmas készítmények szedésére. De nemcsak körükben, hanem a kollégák körében is igen fontos megismertetni, hogy a merevedési zavar számos súlyos rendszerbetegség tünete vagy előhírnöke lehet. Az ok-okozati összefüggés egyelőre nem minden esetben igazolt, de együttes előfordulásuk gyakorisága feltétlenül arra int, hogy az ilyen problémával jelentkezőknél vizsgálódnunk kell a társbetegségek és a közös rizikófaktorok irányában.
Összefoglalná olvasóink számára is röviden, mire kell figyelniük, mi után kell kutakodniuk ED esetén?
Az ED társbetegségei a kardiovaszkuláris betegségek (ezen belül külön is kiemelt a koronáriabetegséggel [CAD]) való összefüggése), a metabolikus szindróma (centrális obezitásra épülően, a diabetes mellitus, hipertonia, diszlipidémia, hiperkoleszterinémia közül kettő együttes előfordulása), az időskori hipogonadizmus, a depresszió, az alsó húgyúti betegségek és a jóindulatú prosztata-megnagyobbodás (BPH).
Koronáriabetegségben az ED prevalenciája 46–70%, minden ötödik ED-betegnél számolnunk kell a szubklinikai CAD fennállásával. A merevedési zavarban szenvedőknél 45%-kal magasabb annak a rizikója, hogy esetükben 5 éven belül a CAD is kialakul, a koronáriabetegség 10 éves kialakulásának veszélye pedig kb. 80%-kal magasabb, mint a merevedési zavarban nem szenvedő populációban. Az ED-betegek kardiális tünetek hiányában is kardiovaszkuláris betegeknek tekintendők, mindaddig, amíg ennek az ellenkezője nem igazolt, tehát feltétlenül vizsgálódnunk kell a kardiovaszkuláris betegségek, illetve azok rizikófaktorainak irányában.
Az ED-ben szenvedő betegek 64%-ában igazolható metabolikus szindróma, az ED-prevalencia a metabolikus szindróma komponenseinek számával arányos (15–45%), tehát minél több metabolikusszindróma-komponens van jelen, a beteg annál nagyobb valószínűséggel szenved merevedési zavarban. Az összefüggés fordítva is igaz, az ED előfordulása a metabolikus szindróma első jele lehet. A kört súlyosbítja a tesztoszteron szintjének csökkenése.
Nem meglepő a szexuális működészavarok és a húgyúti panaszok szoros összefüggése.
Nem meglepő, de ma egyelőre még nem rutinszerű, hogy az egyik meglétekor a másik után is kutakodunk. Egy közel 13 000, 50 és 80 év közötti európai és amerikai férfin végzett vizsgálat eredményei mutattak rá arra, hogy az alsó húgyúti tünetek (LUTS) igen sokszor a szexuális működés zavarával társulnak. A LUTS és a szexuális működések megítélésére használt IPSS és IIEF kérdőívek adatainak tanúsága alapján a betegek 90%-ánál fordult elő LUTS, és 48,9%-uknál csökkent vagy hiányzott az erekció. A szexuális funkciózavarok és zavaró hatásuk erős összefüggést mutatott az életkorral és a LUTS súlyosságával. A szexuális problémák és a LUTS közötti összefüggés az egyéb kísérőbetegségektől – mint diabétesz, magas vérnyomás, szívbetegség és magas koleszterinszint – függetlenül fennállt. További 3, urológiai szakrendeléseken 60–65 éves LUTS-os betegek IPSS-es és IIEF-es megkérdezésével végzett vizsgálat a betegek 68–71%-ában igazolt ED-t. Ez igen nagy arány, erős összefüggés, tehát a BPH/LUTS fennállása esetén minden esetben rá kell kérdezni a szexuális működészavarokra.
A tadalafil új BPH-indikációja lehetővé teszi kétféle betegség egy szerrel történő kezelését.
Az alsó húgyúti problémákkal szenvedő férfiak vizelési és vizeletürítési zavarainak hátterében igen gyakran a prosztata jóindulatú megnagyobbodása áll. Számos vizsgálat kimutatta, hogy a merevedési zavarral küszködő férfiak jelentős hányada egy időben jóindulatú prosztatamegnagyobbodás tüneteitől is szenved. Igen jelentős tehát az a tény, hogy kezelésükhöz nyújthat megfelelő és kényelmes terápiás lehetőséget a tadalafil napi 5 mg-os dózisban, hisz az eddig ismert – a szexuális funkciókat javító tulajdonsága mellett – a BPH-val összefüggő tüneteket is szignifikánsan javítja, így egyszerre mindkét betegség tüneteit orvosolja.
Forrás. medicalonline.hu

Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése