Pikali Gerda az ajtót verte és rendőrt hívott
Pikali Gerda nem tudta elvinni férjétől a gyerekeket a hétvégére. A válófélben lévő színésznő rendőrt hívott, ám ez sem segített - írja a Bors.
A lap szerint Pikali Gerda át akarta vinni fiait az ő lakásába - ahol immár Rékasi Károllyal él -, ám a kicsik, ki tudja, miért, nem akaróztak vele menni.
- Kiabálásra lettem figyelmes - kezdte a neve elhallgatását kérő szomszéd.
- Péntek este az ember pihenne, de a gangnak igen jó az akusztikája. Pikali Gerda és kísérői folyamatosan nyomták Géza csengőjét, de ő nem nyitott ajtót. Vélhetően a gyerekekért jöttek, hiszen csütörtökön még Gézánál voltak a fiúk. Idővel egyre durvább lett a helyzet. A színésznő kiabált és verte az ajtót, majd a rendőrség is megérkezett, s ők is becsöngettek Gézához. Aztán már csak azt hallottam, amikor a rendőr távozott a szomszédtól - mondta a lapnak az informátor, aki szerint a rendőr megnyugtatta az ajtó előtt mérgelődő Pikali Gerdát, hogy semmi oka aggodalomra, mert a gyerekei jól vannak, csak az apukájukkal akarnak maradni.

Forrás: Stop.hu