5 sztár, aki titokban jótékonykodik
Mindenki jól tudja, mennyit adakozik Angelina Jolie, Shakira és Bono, de nem mindenki a kamerák előtt segít a rászorulókon. Íme 5 híresség, akik szintén sokat tesznek, csak nem olyan feltűnően.
Taylor Swift
Azt hitted, hogy semmi más nem érdekli a csajszit, mint hogy az exeiről dalolásszon és a macskájával szelfizzen? Pedig van egy saját alapítványa, amivel gyerekeket próbál megóvni az online támadóktól, sőt aktívan támogatja az UNICEF és a Children in Need gyerekvédő akcióit is. Talán nem véletlen, hogy ez az ügy áll legközelebb a szívéhez: amikor iskolás volt, kiközösítették és zaklatták a társai.
Scarlett Johansson
Bármire költhetné felesleges milliárdjait, de ő a gázsija nagy részét nagykövetként mégis az Oxfamnak utalja, ami a világ egyik legnagyobb, szegénység ellen küzdő szervezete. És hogy hol tölti a nyár nagy részét? 2008 óta rendszeresen Ruandában ahol egy AIDS-táborban önkénteskedik.
Matthew McConaughey
Ez a srác annyira rajong a gyerekekért, hogy létrehozott egy saját alapítványt is, a Just Keep Livint, aminek célja, hogy segítsen a lehető legtöbb kicsit megfelelő oktatáshoz és sportolási lehetőségekhez jutni. Sőt, még a spirituális fejlődésükhöz is igyekszik hozzájárulni. Emellett több gyerekkórházat támogat Amerika-szerte.
Miley Cyrus
Lehet, hogy a kamerák előtt folyton botrányosan viselkedik, de a nyelvnyújtogatáson és twerkingelésen kívül hobbija a Vöröskereszt a City of Hope rákkutató program és a süket gyerekeket támogató Starkey Hearing Alapítvány támogatása is.
Kristen Stewart
Bár úgy néz ki, mint aki haragban van a világgal, valójában lelkesen dolgozik a Shoe Revolt kampányában, hogy visszaszorítsák a prostitúciót az Egyesült Államokban.
Forrás: Joy.hu
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése