Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Egresi Tóni, aki Dósa Mátyás miért nem Barát?

Dósa Mátyás négy és fél évig alakította Berényi Miklós örökbefogadott fiát a Barátok közt-ben, 2007-ben írták ki karakterét. A színész a sorozatra csak mellékvágányként tekintett, elsősorban színpadi emberként képzelte el magát. Az Origónak elmondta, hogy minden idejét kitölti a színház, és nagy vágya, hogy visszaköltözzön Budapestre.


Mindig a színház volt a mindene 

Gyermekkora óta érdekli a színjátszás, már a Barátok közt előtt is szerepelt darabokban. "Négy és fél évig alakítottam Egresi Tónit, akit nagyon megszerettem. Bár nagyon jóban voltam a kollégákkal és élveztem a munkát, mindig mellékvágányként tekintettem rá, mert tudatosan építettem a karrieremet. Mindig a színház volt a nagy vágyam, a mindenem. Mivel egy idő után nem lehetett összeegyeztetni a kettőt, döntenem kellett, és kiléptem a sorozatból."

"Már nyolc éve játszom a Szolnoki Szigligeti Színházban, és úgy érzem, jól döntöttem, mert Balázs Péter igazgató nagyon sok szerepet bízott már rám. Nagy iskolának tekintettem az elmúlt éveket. Dolgozhattam Szinetár Miklóssal, Kerényi Imrével, Verebes Istvánnal, Bodrogi Gyulával, Csiszár Imrével, Nagy Viktorral és még sorolhatnám. Közel negyven bemutatóm volt, amióta itt vagyok" - mesélte.

"Játszottam a Rómeó és Júliá-ban, a Kakukkfészek-ben Billy Bibbit voltam, szerepeltem a Bánk bán-ban és az Ármány és szerelem-ben, de ha kedvenceimet kellene felsorolni akkor mindenképp megemlíteném a Jézus Krisztus Szupersztár-t, a Csongor és Tündé-t és a Made in Hungáriá-t" - tette hozzá.

Jelenleg egy márciusi darabra darabra készül, Veresegyházán játszik majd Agatha Christie Egérfogó-jában. "Nyáron forgattam egy játékfilmben, úgyhogy a forgatások megmaradtak. Hiányzik a Barátok közt, ezért amint van lehetőség és ráérek,szívesen megyek. Mivel a karakterem meghalt a történet szerint, valószínűleg erre nem lesz esély. Minden időmet kitölti a színház, ahol nap, mint nap más emberként mehetek fel a színpadra. Nem követem a sorozatot, de ha néha odakapcsolok az RTL Klubra, akkor egy ideig nézem, hogy lássam a többieket."

"Szőke Zolival, a pótapámmal tartom a kapcsolatot azóta is. Mivel Szolnokon lakom a párommal, nagyon hiányzik a család és a baráti kör, ezért már rajta vagyok, hogy lassan visszamenjek Budapestre. Nem könnyű, de úgy érzem, itt már kijártam az iskolát" - mondta.

Nincsenek megjegyzések