Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Így könnyebb lesz elviselni a hétfőt

Péntek délután sokan fellélegeznek, hogy megkezdődött a hétvége. Aztán ennek a felhőtlen örömnek rendszerint már vasárnap reggel vége is - sőt, profibbak már szombaton, lefekvés előtt is azon stresszelnek, hogy hamarosan itt a vasárnap, ami után, ugye, tudjuk, mi jön, írja a divany.hu.


Én nem utálom a hétfőt. Csak azt, hogy ismét hajnalban cseng a vekker, nem lehet napközben meginni egy jeges viceházmestert, és bármikor ledőlni egy rövid kis alvásra, amikor éppen a kedvem tartja. Ez viszont elmondható bármelyik másik hétköznapról is, nem? Hát akkor miért kellene pont a hétfőt utálni miatta? Inkább fogadja el a hétfőt, mert eltörölni sohasem fogják, mi meg adunk pár tippet, hogyan rázódhat vissza stresszmentesen a hétköznapokba.

Így kezdje a reggelt

Reggelizzen! Komolyan, felejtse el, hogy a pékáru hizlal, és ne aggódjon a plusz kalóriabevitel miatt, nem ettől az egy alkalomtól fog meghízni! Egyen valami olyat, amit máskor nem engedne meg magának, és máris jobban fog kezdődni a hete. Azt meg úgyis mindenki tudja, hogy milyen fontos a reggeli (főleg, ha túl kell élni a hétfőt, ugye!). Ez akkor is működhet, ha épp fogyókúrázik, akkor egyenesen imádni fogja a hétfőket! Nincsen más dolga, mint hogy ezt a napot tegye meg a speciális, "szabad a cukor!" napnak. Ez azért is jó, mert nem csak az endorfintermelése kerül helyre, de szabadon nassolhat büntetlenül.

Ne menjen egyenesen a munkahelyére

Induljon 10-15 perccel korábban, és mielőtt beérne, sétáljon egyet egy közeli fasorban, játszótéren. Ha ilyen nincs, szálljon le előbb a tömegközlekedési eszközről (vagy tegye le messzebb az autóját), és menjen gyalog a munkahelyére. A séta segít felfrissülni, ráhangolódni a feladatokra és a kollégák elviselésére.

Mozgalmas hétvége

Próbáljon meg minél több klassz dolgot véghezvinni a hétvégén, hogy aztán hétfőn örömmel gondolhasson vissza rájuk. Vagy legalább hogy eldicsekedhessen velük a munkahelyén. Sőt, akkor is mesélhet ilyesmit, ha egész hétvégén csak a kanapén döglött és filmeket nézett, senki sem fogja ellenőrizni. Már attól jobban fogja érezni magát, hogy azoknak mondja, akik szintén utálják a hét első munkanapját (de arra készüljön fel, hogy ezek után valószínűleg már önt is…)!

Legyen célja a hétfőnek

Találjon ki valami olyan pozitív elfoglaltságot, amit csak hétfőnként tehet meg! Teljesen mindegy, hogy mi ez, a lényeg, hogy élvezettel csinálja. Ha nem jut eszébe semmi, még mindig örülhet annak, hogy már csak négy munkanap van a hétből.

Le az irodai göncökkel

Vigyen magával váltóruhát; amint lejár a munkaideje, öltözzön át, és úgy induljon neki a délutánnak –mondjuk egy közeli romkocsmába, hogy bedönthessen egy hűsítő fröccsöt.

Vegyen ki szabadságot

Ebből nyilván ne csináljon rendszert, de ha teheti, vegyen ki egy-egy hétfőt szabadnapnak. Bár akkor már jobban jár, ha az egész hetet kiveszi…

Nevessen, hogy jobban induljon a nap

A neten állítólag csak bombareceptek meg pornó van, de tudjuk már rég, hogy ez nem igaz. Mert van ott egy rakás vicces videó meg cuki kisállatos gif, szóval cigiszünet helyett inkább ezekkel kösse le magát. Persze még jobb, ha a kollégáit is be tudja vonni, de azért figyeljen oda, hogy ha lehet, inkább velük nevessen, mint rajtuk.

Dolgozzon előre pénteken

Ha van olyan feladata, amit előre meg tud csinálni a hét vége előtt, ne legyen lusta elvégezni. Jól fog jönni hétfőn, ha kicsit lazább a napirendje, és el tudja kerülni, hogy már reggel nyolckor teljes harci díszben kelljen a gép előtt ébredeznie.

Persze mindig van ellenvélemény, sőt olyan egyedek is, akik szeretik a hétfőt. András is kifejezetten bírja őket. „ Rendszerint unom már a hétvégi punnyadást, bár nem vagyok munkamániás, szeretek mindenen gyorsan túlesni. Ezért is szeretem a hétfőket, mert akkor átlátom, hogy mennyi mindent kell csinálnom a héten, és próbálom úgy alakítani a napjaimat, hogy minél több szabadidőm legyen. Nehéz több hétre előre tervezni, hétfőnként viszont már biztos az egyhetes előrejelzés. ”

Lássuk be, ebben is van igazság. Szóval, ha nem is mondjuk, hogy legyen a kedvenc napja a hétfő, azt azért igen, hogy már azzal is sok energiát megspórolhat magának, ha nem gyűlölködve gondol a hét első napjára …

+ 1 tipp: egyszerűen ne nevezze hétfőnek

Teljesen mindegy, hogy mit mondanak a többiek, a hét első napját hívja keddnek, szerdának vagy ahogy akarja. Sokkal könnyebb visszarázódni a munkába, ha a hét közepének érzi.

Forrás: Divány.hu

Nincsenek megjegyzések