Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Így zaklatják a TV sztárokat

A tévésztárok iránti rajongás olykor kóros mértéket ölthet, nem egy esetről hallottunk már, amely a bíróságon végződött. Az Így jártam anyátokkal Lilyje is kapott már halálos fenyegetést, A pletykafészek rajongója mindennap megjelent a forgatáson, Jennifer Love Hewittról pedig azt gondolta egy nő, hogy kibertronikus úton irányítja őt.

A hírességek iránti rajongásnak mint betegségnek az angolban külön neve is van (Celebrity worship syndrome, röviden CWS), amelyet először 2003-ban használt a Daily Mail egyik újságírója. Alapvetően három szintjét különböztetjük meg, amelyek közül az első legfeljebb a barátokat, ismerősöket idegesíti, hiszen kimerül abban, hogy a rajongó sokat beszél kedvenc sztárjáról.

A második szinten a néző már valamiféle személyes kapcsolatra vágyik, ezért levelet ír kiszemeltjének vagy éppen eljár olyan rendezvényekre, ahol belé lehet botlani. A sztárokra a tényleges veszélyt vagy legalábbis a zaklatás lehetőségét a harmadik szintre lépett hívek jelentik, akiknél a rajongás megszállottsággá alakul, beteges mértéket ölt. Lássunk néhány tévésztárt, aki futott már bele ilyesmibe!


Alyson Hannigan 

Az Így jártam anyátokkal Lilyje, Alyson Hannigan 2013-ban hároméves távoltartási végzést szerzett egy bizonyos John Hobbs ellen, aki kéretlen levelekkel bombázta, meg is fenyegette. „Feleségül is vehetlek. Vagy meg is ölhetlek, mert úgy szeretlek, ahogy vagy. Ez még a halál után sem ér véget” – írta egy alkalommal a negyvenes férfi, aki a színésznő férjét is külön figyelmeztette, hogy jobban teszi, ha vigyáz a nejére. Az esetről bővebben írtunk itt .


Blake Lively 

Szintén hároméves távoltartási végzést ítélt meg a bíróság Sergei Mifle ellen is, aki Blake Livelyt, majd annak anyját is zaklatta. A férfi egy időben minden áldott nap megjelent a Gossip Girl – A pletykafészek forgatásán, és arról magyarázott a főszerepet játszó színésznőnek, hogy szerinte kettejük között „metafizikai kapcsolat” van.


Jennifer Love Hewitt 

Jennifer Love Hewitt-tól már tíz évre tiltották el a kellőképpen bolond Diana Napolist, aki úgy vélte, a színésznő „kibertronikus módon” irányítja a testét – ami miatt több fenyegető levelet írt neki, és a vörös szőnyegen is okozott ijesztő perceket a Szellemekkel suttogó sztárjának. Napolisnak egyébként nem Love Hewitt volt az egyetlen célpontja, Steven Spielberget is megvádolta azzal, hogy mikrochipet ültetett az agyába.


Miley Cyrus 

Miley Cyrus zaklatója, Jason Luis Rivera 18 hónap börtönbüntetést kapott, miután elfogták a Hannah Montana-ból is ismert énekesnő kertjében – a rendőröknek azt mondta, öt éve jó barátságban van Cyrusszal, sőt feleségül is vette. A sztárnak nem ez volt az egyetlen hasonló ügye, a rendőrség tavaly a 24 éves Devon Meeket kapcsolta le, aki úgy vélte, Cyrus a rádión keresztül kommunikál vele.


Selena Gomez 

A Varázslók a Waverly helyről tinisztárja, az énekesnőként is ismert Selena Gomez 2011-ben ijedt meg nagyon, amikor halálosan megfenyegette Thomas Brodnicki – aki állítása szerint Istennel is naponta többször beszélt arról, hogy megöli a színésznőt. A férfi korábban három évet ült már internetes zaklatás miatt, és pszichiátriai kezelés alatt is állt, miután vadidegeneket állított meg az utcán azzal, hogy legszívesebb kikaparná a szemüket.


Pamela Anderson 

Pamela Andersont 2005 környékén zaklatta egy brit hajléktalan, William Peter Stansfield, aki mindenáron azt szerette volna elérni, hogy a Baywatch kebelcsodája szerepeljen a filmjében, amelyet kifejezetten az ő számára írt. A férfi ennek érdekében egyfolytában a színésznő háza körül lebzselt, Andersonnál azonban valószínűleg azzal telt be a pohár, hogy Stansfield a gyermekei iskolájában is megjelent.


Alec Baldwin 

Viszonylag ritkán fordul elő, hogy egy hírességet egy másik ismert ember zaklasson, A stúdió-ban is látott Alec Baldwinnal azonban pontosan ez történt. Érte Genevieve Sabourin kanadai színésznő volt annyira oda, hogy bizarr üzenetekkel bombázta, majd hívatlanul megjelent a házánál is – ott azonban már a rendőrség várta, 2013 novemberében hat hónap börtönre ítélték. A színésznőt a magyar közönség a Svindli című filmből ismerheti, ahol Tom Sizemore és Sherilyn Fenn partnere volt.

Egy tévésztár vagy sorozat iránti rajongás akár súlyosabb bűncselekményeket is inspirálhat.

Forrás: origo.hu

Nincsenek megjegyzések