Adventi lelki gyakorlat. Így készülj, hogy szebb legyen a karácsonyod!

Advent első hete a bölcsesség erényének jegyében telik. Vizsgáld meg, mennyire vagy birtokában azoknak a képességeknek, amit az intuíció jelent, és sajátítsd el, hogyan készítheted fel a lelkedet, hogy a lehető legszebben teljenek az ünnepek.
Az intuíció pszichológiai értelemben nem valami misztikus dolog: csupán a tudatfeletti, vagy felettes én sugallata. Bölcsnek lenni tehát annyit tesz, mint mindig hallgatni kell erre a belső sugallatra, vagyis az intuícióra.

Nézd az életedet kívülről úgy, mint egy mozifilmet. A tudatfelettit, vagy felettes ént úgy kell elképzelned, mint a filmrendezőt, aki minden egyes mozzanatot tud már előre a filmből, és ha a színészek nem jól játszanak, akkor megállítja a forgatást és megmondja nekik, hogy mit kell másképp csinálni, hogy sokkal jobban sikerüljön a jelenet.

Képzeld el, hogy az életed filmjének te vagy a főszereplője, és a tudatfeletti, vagy intuíció az a filmrendező, aki tudja, hogy mit terveztél magadnak erre az életedre, és súg neked, hogy hogyan tudnád még jobban „játszani” az életed filmjét.

Hogyan hallhatod meg az intuíció szavát

Az intuíció mindig megsúgja neked a helyes útirány, és segít a döntésekben, de ahhoz, hogy meghalld a hangját, egy picit csendesebbnek kell lenned, és kevesebbet kell „okoskodnod”. Az okoskodás alatt azt értem, hogy már ráéreztél a helyes döntésre, meghallottad az intuíció szavát, mégsem akarod elhinni, hogy ez jó lesz. Inkább megpróbálsz megfelelni mindenféle külső elvárásoknak, amik másoknak kedveznek, vagy amik egyszerűen csak a te gondolataidban léteznek.

Napi 1 óra – és megváltozik az életed

A következő napokban szánj minden nap egy-egy órát magadra, gondoskodj róla, hogy senki ne zavarjon meg, és tegyél valami olyat, ami nem kötelező, inkább a kedved szerint való. Cselekedj mindig érzéseid szerint. Ne siess, ne kapkodj, hanem figyeld, mi történik veled.

Indulj el, mondjuk vásárolni, de ne egy előre eltervezett úton haladj, hanem hagyd, hogy magától alakuljon ki az útvonal. Ha azt érzed, hogy egy üzletbe szívesen bemennél, amit pedig korábban valami miatt elkerültél, akkor tedd meg. Ha olyan útvonalat választanál, ami szokatlannak tűnik, akkor menj arra, és nézd meg, mi történik. Talán elsőre furcsa lesz, mégis olyan dolgokkal találkozhatsz, amik valamilyen formában hozzájárulnak ennek az egy órának a szépségéhez.

Ha ezt a gyakorlatot minden nap elvégzed egy héten keresztül, akkor a végén már rutinosan hallgatsz majd az intuíciódra. Ezt a szokást szép fokozatosan átültetheted a mindennapi életedbe és a munkádba is. Meglátod, csodák történnek majd veled, és ez bölccsé teszi az életedet is, függetlenül attól, hány éves vagy valójában.
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: