Mert minden okkal történik

Jó öreg Nagyanyám mindig azt mondta: „Lányom, az önsajnálat büdös.” És be kell látnom, igaza volt! Amikor az ember elmerül a saját kis mocsarában, akkor hajlamos elfeledkezni arról a tényről, hogy az élet bizony nem áll meg.
És nem csak, hogy nem áll meg, de szépen el is siklik mellettünk, ha nem figyelünk. Elég egy óvatlan pillanat, és vége.

A rossz dolgok, a csalódások, a szomorúság mindig táptalaja annak, hogy legyen miért sajnálkoznunk. Hosszú évek kellettek ahhoz, hogy a magam bőrén is megtapasztaljam mit jelent a motiváltság, önerőből. Ez persze koránt sem azt jelenti, hogy nem tudok szomorkodni, vagy, hogy minden napom hatalmas vigyorral az arcomon telik. Ez csupán csak annyit jelent, hogy már nem másoktól teszem függővé azt, hogy éppen hogy érzem magam a bőrömben. Milyen szürreális nem, hiszen a mondatban is benne van, hogy a „bőrömben” ergo az enyém, én viselem, én vagyok benne, és mégis legtöbbször a külső behatásoktól válunk függővé.

Hosszú ideig képesek vagyunk úgy élni, hogy minden, ami ér minket, ami hat ránk, az olyan mértékben képes irányítani a dolgainkat, a kedvünket és minket, hogy már-már koordinálatlan mértékeket ölt. A saját, önmagunkba vetett hit az egyetlen, aminek erősebbnek kellene lennie ennél. Ha hiszel valamiben, az motivál, és pont ez a lényege, hogy történjen bármi, te akkor is hinni akarsz és fogsz is ebben a valamiben. Mindenkit értek már csalódások, és mindenki érezte már milyen az, amikor megvetik, megalázzák, vagy kihasználják. Mindenki tudja mit jelent, amikor olyan címkékkel illetik, amely nem fedi a valóságot, mégis sokszor, ha valamit gyakran aggatnak ránk, egy idő után belebújunk és elhisszük magunkról is, hogy igaz. Ezek a rossz tapasztalatok keserűvé tesznek minket, és nehezen találjuk meg az utunkat, ami a jó irányba vezet. Pedig megannyi rossz után is azt mondom, az élet bizony, mindig kiegyenlít. Valahogy valamilyen úton-módon, de megteremti a balanszot.

Sokszor, amikor például egy szakítás következik be az életünkben, és ott maradunk egyedül az érzésekkel, nem értjük, hogy ez miért velünk történik? Még csak elképzelni sem tudjuk azt, hogy valaha újra fogunk szeretni, vagy, hogy valaha újra boldogok leszünk. A bennünk lévő stabilitás felborul és önmagunk ostorozásában, és a negatív érzésekben fürdőzünk. Egy ideig ez így normális is, de nem hosszú távon. Fel kell tudni állni, és ha csak a kezdőlépést megtesszük akkor egy idő után azon kapjuk majd magunkat, hogy valami megváltozott. Már nem minden percben csak bántjuk magunkat, már elkezdünk új dolgokra összpontosítani és beindul a folyamat. A folyamat, amely előrevisz, és ami utólag mindig igazolja azt, hogy valójában minden jó úgy, ahogy van. Hogy a múltban történteknek ez a válasza a miértekre. Hogy most egyensúly van és ez az egyensúly az, amiből erőt lehet, sőt kell merítenünk a nehezebb napokra.

Amikor úgy érezzük,hogy elakadtunk és zűrzavar uralkodik körülöttünk, a legjobb háttérbe lépni egy kicsit,időt szánni a gondolkodásra,és emlékezetünkbe idézni a végcélt: 

Valójában mitől leszünk boldogok? 

Aztán ezek alapján fogjuk újrafogalmazni,mi a legfontosabb számunkra.”  /Buddha/

Boldogok csak úgy lehetünk, ha segítünk magunknak abban, hogy azzá váljunk. Ehhez pedig nem elég az, hogy az önsajnálat mocsarába fürdőzzünk. Keményen kell akarnunk. Tiszta szívvel és tiszta fejjel előre nézni és megélni a jelen pillanat adta értékeket. Mert, amikor rend van belül, akkor lesz igazán rend kívül is.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: