Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Mit ígérnek a csillagjegyek 2017-re?

És rád mi vár jövőre? 2017-es horoszkópunkból kiderül!
Ellentmondásos csillagállással indul ez az év: a Jupiter és az Uránusz konok szembenállását a közöttük álló Plútó nehéz fényszöge még keményebbé teszi. Mintha a megújulás és a távlati tervek harmonikus megvalósulását az ösztöni erők, avagy az alig titkolt, de mégis rejtett hatalmi késztetések tennék lehetetlenné. A tél ennek a nem mozduló, szinte hidegháborús hangulatokat idéző kötözködésnek a jegyében telik, de a tavasz már minden szempontból olvadást hozhat. A szívekben is, a magán- és a közéletben egyaránt.
Kos
Szerelem:
Feszültségekkel kezdődik az év, de ezt pozitív értelemben is felhasználhatja. Például úgy, hogy ultimátumot ad a kedvesének. Ha a célja nemes, azaz a közös jövőt akarja építeni, akkor az eredmény nem marad el! Ám, ha mégis szakítást hoz ez az esztendő, akkor azt fogja fel úgy, mint szükséges rosszat. Aminek a helyébe majd mindenképpen beléphet valami, ami új is meg jó is. A fő, hogy ne veszítse el a humorérzékét és az optimista életszemléletét!
Hivatás:
Mondják, hogy a baj nem jár egyedül, éppen ezért, nem csak a párkapcsolatában, de a hivatásában is változásokra számíthat. Ha azonban higgadt tud maradni, akkor a lehető legjobb értelemben. Ápolja az üzleti és emberi kapcsolatait, mert a tőkéje most ezekben rejlik! És lehetőleg ne nagyon vitatkozzon a főnökséggel!

Bika
Szerelem:
Ön nagyon ragaszkodó típus, ezért talán még önmagának sem hajlandó beismerni, ha valami nem úgy működik, ahogy az kellene. Pedig, ha a frusztráló ellentéteket továbbra is inkább magába fojtja, akkor azok teljesen ellenőrizhetetlen és kontrollálatlan formában törhetnek a felszínre. A nagy szerencsebolygó jegyváltása októberben a kapcsolatába mindenképpen változásokat hoz: jobbá teszi, ami jó, véget vet annak, ami menthetetlen.
Hivatás:
Valósággal ég a keze alatt a munka, de ezen a hőfokon már nagy a lehetősége a leépülésnek. Figyeljen oda jobban az egészségére is, ne terhelje túl magát! Minél inkább hagyja magát túlterhelni, annál többet fognak még pakolni a vállára. Nem egyszerű nemet mondani, de néha önnek is meg kell tanulnia. Ősszel megnő a jelentősége az új kapcsolatainak.

Ikrek
Szerelem:
Nagy lánggal ég önben továbbra is a szerelem, de van ebben valami különcség, valami nem mindennapi. Talán ezért is jobb lenne titokban tartania. Meglehet, azért is keresi a különöset, mert a mindennapos, megszokott kapcsolatokban nagyon fél az elköteleződéstől. Ez ugyanis önnek egyet jelent az unalommal. De azért nem ártana elgondolkoznia, főleg, ha túl van már a harmadik X-en is: végül is meddig akar még kalandozni? Az ősz a gondolkodásában is fordulatot jelent e téren.
Hivatás:
A pénzügyi gondok miatt is egyre inkább el kell gondolkodnia a hivatása felől. Önnek fontos, hogy amit csinál, az legalábbis részben önmegvalósítás is legyen a számára. Valamilyen különc üzletbe, vállalkozásba is belevághat. Használja a fantáziáját! Ha jól helyezkedik, és használja a képességeit, akkor októbertől igen sok munkája lesz.

Rák
Szerelem:
A munka kontra család vitás kérdése továbbra is a legnagyobb konfliktus okozója lehet ön és a párja között. A tél még ebben a kedvezőtlen hangulatban telik, de minden vitát képes lehet konstruktív mederbe terelni. Tavasszal a vizekkel együtt a szíve is „elolvad”, és ugyanakkor az ellentétek is feloldódnak. Minél többet tesz a családi fészek, az otthon szépítése érdekében, annál kellemesebbé válhat végül a párkapcsolata is.
Hivatás:
Nagyon sokat dolgozik, valószínűleg ön a központi igavonó a munkahelyén. De legalább semmit sem tesz hiába: megbecsülik, támogatják a munkáját. A vezetőségben is változások lehetnek, sőt, akár még önt is előléptethetik. Ettől ugyan nem lesz kevesebb a dolga, de legalább több szerepet kap az irányításban. Fogadja el a felkínált pozíciót!

Oroszlán
Szerelem:
A szerelemben egyszerre éli meg a komolyságot és a csapongó szabadságot. Éppen ezért, ha eddig nem lépett volna házasságra, most a lehető legközelebb kerülhet hozzá: felismeri, hogy ez szükségszerű lépés. Egy külföldi, vagy igen szellemes személy lehet a legvalószínűbben a választottja. A kapkodás nem az ön stílusa, most mégis igen gyorsan nyélbe akarja ütni a dolgot. Jól is teszi: minél sietősebb a nász, annál tartósabb lehet ez a kapocs.
Hivatás:
A munkahelyén ismét kiújulhatnak azok a gondok, feszültségek, melyek az utóbbi években már megkeserítették az életét. De most már nem lehet semmit a szőnyeg alá söpörni. Ezt ráadásul most a főnökséggel is el tudja hitetni. Ha pedig ön a főnök, akkor lépjen a tettek mezejére! A változtatás most a megmaradás záloga.

Szűz
Szerelem:
A szerelemben és a családi életében is most jött el a nagy álmok megvalósításának az ideje. Talán úgy érzi, hogy a kedvese eddig csak hitegette önt. Most végre azonban megláthatják álmaik közös otthonát, vagy egyéb vágyálmuk beteljesülését. Az otthonnal, a családdal kapcsolatos minden tettük arra kell, hogy irányuljon, hogy az alapokat lerakják, avagy megerősítsék. Ha ezért tesznek is idén, akkor bízhatnak a közös szép jövőben.
Hivatás:
A hivatása nagyon sokat jelent önnek, ön valósággal azonosítja magát a munkájával. Most mégis kedve kerekedhet ahhoz, hogy inkább valami az otthonában végezhető tevékenység, vagy saját vállalkozás után nézzen. Az utóbbival még jobb lenne várnia a nyárig legalább! Egyelőre még nem lát tisztán bizonyos kérdésekben.

Mérleg
Szerelem:
Egy különleges, rosszabb esetben csupán különc ember valósággal feldúlhatja az életét. Ez, no meg a személyiségének a megerősödése is hozzájárulhat ahhoz, hogy a tél folyamán egyre több vitára kerülhet sor az otthonában. A döntéseket azonban nem szabad elhamarkodnia! Annál inkább érdemes lehet az otthonában átalakításokat végeznie. A megújulást sokféleképpen meg lehet élni: nem a partnercsere az egyetlen út. Amúgy sem lenne jó, s pláne nem tartós a csere.
Hivatás:
Akkor érzi jól magát a munkahelyén, ha a lehető legtöbb szabadságot biztosítja az a számára. Tehát a leginkább az otthon, vagy szabadban végezhető munkát élvezi. Ha a jelenlegi helye nem ilyen, akkor idén sor kerülhet a váltásra. Jól teszi, ha maga jár utána, különben a körülményei hozhatják úgy, hogy mást kell keresnie. Menjen elébe a sorsnak!

Skorpió
Szerelem:
A társkapcsolatában ismét kiújulhatnak azok a feszültségek, melyekről már azt hitte, hogy végleg elmúltak az életében. Nem kell azonban túlságosan aggódnia, mert az év második felére már tényleg rendeződni fognak a dolgok. Igaz, hogy ennek érdekében nem árt, ha ön is tesz bizonyos lépéseket. Jónak tűnik például a párterápia, vagy a családállítás. Kiderülhet ugyanis, hogy valójában nem egymással van bajuk, hanem a felmenőik mintáit utánozzák, immár oktalanul.
Hivatás:
Az ön számára a munkája nem puszta pénzkereset, hanem mindig egyfajta méltóság is, amit a társadalom felé megmutatni igyekszik. Ha még nem érte el az önnek megfelelő státuszt, akkor ez lehet az az esztendő, amikor végre kiléphet az ismeretlenség homályából, és megmutathatja, hogy kicsoda is ön valójában. Októberben a jegyébe lépő szerencsebolygó segíti önt ebben.

Nyilas
Szerelem:
A jegyében járó Szaturnusz miatt még mindig magányosnak érzi magát, és ez az érzés sajnos néha még a párkapcsolatban élőket is elkíséri. Ezért eshet meg, hogy másféle kapcsolatban keres felüdülést, sokat remélhet például a barátaitól. Vigyázat, nem veszélytelen út ez sem: egy barátság ugyanis igen könnyen alakulhat most szerelemmé. Ha így esik, akkor leginkább az év kezdetén dúlhatja fel az életét egy ilyen affér. Az események nagyon hirtelen lefolyásúak lehetnek.
Hivatás:
A szakterületén egyre komolyabban vehetik önt, és akár vezetői pozícióba is kerülhet. Ez önnek nehezére eshet, mert szereti a lazaságot, viszont főnökként már másképpen kell viselkednie. A megbízhatóságnak a külsején, a ruházatán és a modorában is látszania kell! Az év második felében sor kerülhet egy igen távoli kiküldetésre.

Bak
Szerelem:
Az otthonában, a családi életében hirtelen és váratlan változásokat jeleznek a csillagok. Persze, ha utólag belegondol, nagyon is várható dolgok ezek, és éppen ezért, ha elébe megy a váratlannak, akkor még irányítani is tudja az eseményeket. Például hirtelen elköltöznek, vagy felújítják az otthonukat, esetleg új családtaggal gyarapodnak. Bár ön szereti a háttérből irányítani az eseményeket, most mégiscsak jobb lenne, ha előhozakodna az ötleteivel.
Hivatás:
Nagyon jó pozícióban lehet, ön azonban mégis kevésnek érzi azt, amit csinál, vagy ahol van. Most mégis kicsit fel kell adnia, és várakozó álláspontra helyezkednie az igazi életcéljait illetően. Ha lehet, használja ki az időt valamilyen tanulmányokra! Ha így tesz, akkor az év végére már sokkal közelebb kerülhet a céljai megvalósításához.

Vízöntő
Szerelem:
Szeretné, ha az élet ismételné önmagát, és minden úgy volna, ahogyan azt megszokta, ahogyan volt régen. Sajnos azonban az élet még önnél is vadabb lehet az ötletességben. Minden kicsit másként lesz éppen ugyanúgy. A legjobb, ha készenlétben tartja a nyitottságát! Minél kevésbé vannak elvárásai a szerelmi életével kapcsolatban, annál különlegesebb meglepetésekben lehet része. Fontos, hogy észrevegye azt, aki már régóta ácsingózik önre. Lehet, hogy éppen a társa az.
Hivatás:
Ha igyekezett az elmúlt évben, és még most sem rest tanulni, akkor a lehető legjobb úton van egy igen jó pozíció felé. A Jupiter bolygó fogja önt magasra emelni az év második felében. Addig is azonban össze kell szednie minden tudását, hogy meg is tudjon felelni az esetleges elvárásoknak. A gondolkodásán, a külsején is változtatnia kell.

Halak
Szerelem:
A Vénusz önt látogatja meg elsőnek ebben az esztendőben, ezért a szerelmi élete a lehető legjobban kezdődik idén. A kapcsolata is ideális, de ön hajlamos lehet, amire máskor nem: még többet és többet akar. Nem feltétlenül a szeretői számát akarja növelni, habár most még ez sem kizárt. A mohóság azonban bajjal járhat: nehogy elriassza magától még azt is, aki igazán szívből szeretni tudná önt. Igaz, a titkokat most jól tudja kezelni.
Hivatás:
A pénzügyek terén folyamatos megrendüléseket élhet meg, leginkább az év első felében, a tavasz beköszöntéig. Szerencsére mindig lesz valaki, aki kihúzza önt a csávából. Ennek ellenére egy bölcsebb pénzügyi tervvel sokat javíthatna a helyzetén. Ha váltani akar, akkor olyan munkahelyet válasszon, amelyik biztosan megbízható.

Nincsenek megjegyzések