Túl későn kerül orvoshoz a magyar rákbeteg

Túl későn diagnosztizálják a daganatos betegségeket Magyarországon, ami nem csak a beteg gyógyulási esélyeit rontja, de jelentős többletkiadást is okoz az egészségügyben.
Magyarországon gyakran később diagnosztizálják a daganatos betegségeket, mint az Európai Unió más országaiban, emiatt kisebb a gyógyulás esélye - mondta a Magyar Nemzetnek Bodoky György, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház onkológiai osztályának vezetője.

Rengeteget költünk kemoterápiára

A szakember szerint a daganatok késői felismerése miatt a hosszú távú gyógyulást inkább eredményező sebészi beavatkozások már nem jöhetnek szóba, ezért az állam jelentősen többet költ a daganatos betegek gyógyszeres kezelésére, mint az EU egyéb országai. Egy onkológiai kezelés akár öt másik beteg sebészeti ellátásával megegyező összegbe is kerülhet - emlékeztetett a szakember.

A statisztikák szerint a rákbetegségből meggyógyulók 49 százaléka sebészi kezelésnek köszönhetően épül fel, 40 százaléknál a sugárkezelés hoz gyógyulást, 11 százaléknál pedig a kemoterápia, Magyarország mégis a legutóbbira költi a legtöbbet.

Bodoky György közölte: a melanoma, a tüdőrák, a vastagbél- és gyomordaganat esetében is különösen fontosak lennének a molekuláris diagnosztikai vizsgálatok, az Országos Egészségpénztár azonban a szakember szerint nem finanszírozza ezeket a megfelelő mértékben.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedvelj minket

Powered by Jasper Roberts - Blog