Felszakadtak a fájó sebek. Borzalmas tragédiájáról vallott a világhírű színész

Ötvenhat évi filmezés után akasztotta szögre a „színészi gúnyát” milliók kedvence, Robert Redford. A színész úgy döntött, örökre elbúcsúzik a filmvászontól, és csak a családjának él.
Az Oscar-díjas színész a nyugdíjas éveit már teljesen a szeretteinek szenteli. Az öregedés ugyanakkor előhozta a múlt fájdalmas emlékeit is.

– Boldogok voltunk Lolával, a karrierem virágzott. Lefektettem Scottot, adtam neki egy jóéjtpuszit, de másnap már nem ébredt fel. Borzalmas volt, tízhetesen elragadta a bölcsőhalál, az a betegség, aminek akkor még neve sem volt. Sohasem hevertem ki igazán, sokáig depresszióval küzdöttem, amiből a munka nagy nehezen kisegített, de amiatt meg tönkrement a házasságom. Azóta tudom, mi számít igazán: szeretnék a jelenben élni, a családomal, minden percet kihasználva – mesélte a Closer magazinnak.

A színész második feleségével Sibylle Szaggarz festőművésszel 2009-ben házasodott össze, és azóta is felhőtlenül boldogok.

Utolsó filmjét igazi nagy dobásnak érzi a legenda, hiszen egykori partnerével, Jane Fondával játszik újra együtt, az Our Souls at Night-ban, mely idén kerül a mozikba. 
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog