Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

A küzdelem a múlté: Takáts Tamás talpra állt

„Elismerem, nem fizettünk közös költséget, és a közüzemi tartozásunk is halmozódott” – válaszolta lapunk hat évvel ezelőtti riportjában Takáts Tamás, aki 2012-ben anyósa vidéki lakásába költözött anyagi megfontolásból, bár azt sem cáfolta, hogy voltak feszültségek a házasságában.
Hamarosan már a fia tandíját sem tudta fizetni, és a Karthago frontembere később akár közértben is fellépett. Aztán fokozatosan gyűlni kezdtek a felkérések, és idén már a zenészek számára ínséges évelőn sem kellett meghúzni a nadrágszíjat, Takáts talpra állt.

– Ez a tél hideg volt, de áprilisban már mindkét zenekarom dübörgött, és szeptemberre egy East-buli is körvonalazódik, méghozzá szimfonikus zenekarral – magyarázta a Takáts Tamás Blues Band vezetője, akivel a Hit Gyülekezete tömegrendezvényén találkoztunk a Hősök terén.

A flashmob után készséggel beszélt a nehéz évekről, nélkülözésről, amelynek hála az égnek, már vége.

– Volt négy nehéz évem, anyagi gondokkal küzdöttem, ezt elismerem, de ez már a múlté. Hittem benne, hogy meg fog oldódni, és ez így is történt. Ám nem én oldottam meg! – hangsúlyozta a közismert énekes. – Ereszteni kezdett a túltermelési válság lufija. Úgy két éve még, ha eldobott az ember egy kavicsot a járdán, akkor egy önjelölt énekest biztosan eltalált. Ez lecsengett. A megrendelők is felismerték, legfeljebb egy-két valódi tehetség jön elő ezekből a tévéműsorokból, úgyhogy újra van munka!

Takáts Tamás büszke arra, hogy a Karthago máig népszerű, ez pedig az ő anyagi helyzetére is jótékony hatással volt. – Tavaly nagyon dübörgött az elefánt. A Karthagónak közel harminc bulija volt, közben a bluesbandámmal és szólóban­ is jártam fellépni, és eb­ből tartalékolni is tudtam – mondta a hatvanadik életévét a közeljövőben betöltő Takáts Tamás, akitől udvaria­san azt is megtudakol­tuk, a felesége, Anikó talált-e megfelelő állást. – Az túlzás, hogy van munkája. Neveli a lányunkat, de köszönöm, jól megvagyunk.

Meggyógyult a térde

Két évvel ezelőtt egy olvasónk lefotózta, ahogy az előszeretettel tömegközlekedő Takáts Tamás egy botra támaszkodva szállt fel a metróra. – Egy régi sérülés miatt dagadt fel a jobb térdem – válaszolta akkori cikkünkben az énekes, aki vízilabdás múltja miatt szenved a porckopástól, de ez nem látszott rajta, amikor most a Hősök terén a tömeggel táncra perdült.

Forrás: blikk.hu

Nincsenek megjegyzések