Családi dráma miatt lett színésznő Liptai Claudia

Így magyarázza…
Liptai Claudia kisfia születése után először lépett színpadra a NőComment rendezvényen, ahol őszintén mesélt a gyereknevelésről és arról is, hogy édesapja alkoholista volt.

– Apám alkoholista volt, ezt a hagyományt inkább nem követném! – mondta a színésznő, aki korábban elárulta, azért lett színésznő, hogy együtt legyen olyanokkal, akikkel jobb lenni, mint otthon, mert nem volt szép gyerekkora. Szenespince mellett egy cselédlakásban laktak, az egész lakást egy szénkályha fűtötte be. Nem volt fürdőszoba, egy lavórban kellett mosakodni a kályha mellett. Claudia édesanyja telerakta a falakat poszterekkel, hogy ne látszódjanak a penészfoltok. De nem a szegénység volt a legnagyobb baj, hanem az apa viselkedése, aki gyakran gyötörte a családját. Claudia pont ezért nem tartotta a kapcsolatot vele, de haláláig gondoskodott róla. A temetés után pedig sokatmondóan nyilatkozott a Storynak.

– Az elmúlás mindig megállítja és elgondolkoztatja az embert. Megszólalnak a gének, régi érzések törnek elő… Amit gyerekkorunkban kapunk, jót és rosszat egyaránt, cipeljük magunkkal egy életen át. Ez az alap. Egy teljes élet boldogulásának és boldogságának az alapja. A kérdés nem az, hogy vajon én megtettem-e, hanem hogy ő megbocsátott-e magának…

Forrás: Lokál
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedvelj minket

Powered by Jasper Roberts - Blog