Imádkoznak szomszédai A Nemzet Színészéért

Miközben Törőcsik Mari hónapok óta kórházban fekszik, az apró településen, ahol évtizedeken át a nyarakat töltötte családjával, egy emberként imádkoznak érte.
A csendes Vas megyei településen mindenki pontosan tudja, hol van Törőcsik Mari háza. Amikor megtudták, hogy A Nemzet Színészéhez jöttünk, szinte mindenki aggodalommal a szemében mondta, mennyire várja már, hogy a művésznő feltűnjön újra a kisboltban.

A helyiek mindenüket odaadnák, ha látnák, újra a település főutcáján sétál, ahogyan tette ezt hosszú évtizedek óta mindig, ha hetekre, hónapokra visszavonult a fővárosi hajszától.

A velemi könyvtárba lépve a szemfüles látogatónak azonnal szembetűnhet, hogy a legelső polc felső sorában ott állnak a róla szóló könyvek. Az itt élőknek azonban ezek aligha bírnak új információkkal, hiszen ők közelebbről ismerik őt, mint azok, akik csak a könyvet forgatva szeretnének minél többet megtudni Törőcsikről.

Hogy mit üzentek Velemről a betegeskedő legendának, és miként látják őt az ott élők, arról részletesen olvashatsz a szombaton megjelenő Ripost napilapban.
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedvelj minket

Powered by Jasper Roberts - Blog