Itt a nagy bejelentés: Végre hír jött Rékasi Károlyról, nem is akármilyen

Ennél jobb nem is történhetett volna.
"Felújítjuk azt a produkciót, ami csak egy előadást, a premiert élte meg annak idején. Ez a Boldogság című darab, amit nagyon szerettem, jó munka volt. Azért is várom, mert újra együtt dolgozhatok benne Rékasi Károllyal, aki már, ahogy látom, egész jól van" - mondta el a jó hírt Rékasi Károlyról a Borsnak Verebes István.

Az első előadás után történt ugyanis a színész kis híján végzetes balesete, így nem csoda, hogy különös jelentéssel bír ez a visszatérés, párja Pikali Gerda oldalán. "Ahogy a darab címe is jelzi, nekem most ez a legnagyobb boldogság. Sosem titkoltam, hogy nekem három szerelmem van. Ebből egy magánéleti, aki Pikali Gerda, kettő pedig hivatásbéli, melyből az egyik a József Attila Színház, és az általa nyújtott lehetőségek. Ebből a legszebb ékesség, a Boldogság című darab" - nyilatkozta a lapnak Rékasi.
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedvelj minket

Powered by Jasper Roberts - Blog