Korpás vagy viszket? Itt a megoldás a haj- és fejbőr-kezelésre

Nyáron, amikor mindenki a legjobb formáját szeretné hozni, nagyon kellemetlen lehet a korpás haj és az emiatt felmerülő gyakori vakarózás.
Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikus mestere, gyógykozmetikus, trichológus a professzionális megoldási lehetőségekről beszélt.

Trichológia: a haj és a fejbőr tudománya

A trichológia szó a latin tricho szóból eredeztethető, ami hajat, szőrt jelent. A hajgyógyász maga a hajas vagy haj nélküli fejbőr (skalp) problémáinak feltérképezésével, ápolásával foglalkozik. Mint sok más esetben, a hajon, a fejbőrön jelentkező tünetek is multifaktoriális okokra vezethetők vissza, és míg a genetikai és hormonális okokat orvossal kell kezeltetni, addig a hajas fejbőr kozmetikai kezelése a trichológus feladata. 

– Tulajdonképpen a fejbőr három rétegével foglalkozunk: a legfelső, vagyis a hámréteggel, az irharéteggel és az irha aljával, az epidermával. Ebben a három rétegben helyezkedik el a hajszál, így ezeket a rétegeket, valamint a haj gyökerét és a hajszál belsejét vizsgáljuk – hangsúlyozza a szakértő. – A probléma okának feltárása után pedig számos eszköz van a kezünkben, hogy javítani tudjunk az állapoton, esetleg meg is szüntessük a gondot, illetve, hogy bőrgyógyász bevonásával komplex kezelést biztosítsunk.

Miért korpás, miért viszket?

Mind a korpának, mind a lemezes hámlásnak, mind a viszketésnek számos oka lehet, éppen ezért ha tartósan fennálló problémáról van szó, mindenképpen érdemes szakember segítségét kérni. Csak a pontos diagnózisra épülhet ugyanis hatékony kezelés, csak így szabadulhatunk meg a kínzó és sokszor önbizalom romboló tünetektől.

Igen gyakori, hogy a tünetek forrása a pikkelysömör, amely sajnos „előszeretettel” jelenik meg a térden, a könyökön kívül a hajas fejbőrön is. Ha viaszos, foltokban, pikkelyesen hámló bőrdarabkákat látunk a fejbőrön, vagy ha vöröses foltokat találunk, amelyek felsértve akár vérezhetnek is, gyanakodhatunk a psoriasisra. Mivel azonban ezt sokan összekeverik magával a korpával, mindenképpen érdemes szakember segítségét kérni, hiszen a két probléma más-más kezelést, ellátást igényel. 

A psoriasis oki kezelése bőrgyógyász kompetenciája, viszont a tüneti kezelésében hatékony módszerekkel tud segíteni a trichológia. A korpa megjelenésének számos további oka lehet, így például gombásodás, stressz, legyengült immunrendszer, túl gyakori sapkaviselés, a pH érték megváltozása, illetve igen gyakran a nem megfelelő hajápoló készítmények, hajfestékek használata. Ez utóbbiak allergizálhatnak is. Ez emiatt kialakuló korpásodás pedig fejbőrviszketést is okozhat. Ez a tünet azonban szintén megtévesztő lehet, hiszen éppen úgy jelentkezik pikkelysömör esetében is.

Hogyan segíthet a szakember, mit tehet a páciens?

Pikkelysömör esetében a bőrgyógyászati ellátáson túl kiemelten fontos a fejbőr ápolása, amelyre nem minden esetben megfelelőek az egyéb testrészeken használatos készítmények. Itt fontos, hogy a tüneteket úgy csökkentsük, hogy közben ne zsírosítsuk túlzottan a fejbőrt. A bőr hidratálására és a gyulladás csökkentésére ezért könnyebb formulákat, gél, hab, oldat vagy sampon állagú készítményeket vethetünk be. Léteznek speciális pakolások is, amelyeket éjszakára kell a fejbőrbe masszírozni, majd reggel lemosni. Elképzelhető, hogy érdemes gyengéden hámlasztani is a bőrt, erre alkalmasak a speciális, hámlasztó jellegű samponok. 

A korpa kezelésére is számos hatékony módszer létezik, és amennyiben nem csak külső okok állnak a háttérben, koncentrálnunk kell a belső okok megszüntetésére is – hangsúlyozza Peterman Krisztina. – Éppen a pontos, hatékony kezelés érdekében a kezelések előtt minden esetben történik egy konzultáció. Erre épül maga a kezelés, amely valójában kúrát jelent, hiszen egyetlen kezeléssel nem szüntethető meg egy krónikus probléma. Éppen ezért fontos a páciens együttműködése is, ugyanis a kúra időtartama alatt az otthoni ápolás kiemelt jelentőségű, az egyeztetett módon és készítményekkel.
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedvelj minket

Powered by Jasper Roberts - Blog