Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Szabó Sipos Barnabás: Borzalmasan éreztem magam, meg akartam halni

A színész egy előadás próbáján érezte a rettenetes fájdalmat, ami annyira elvislhetetlenné vált, hogy kórházba kellett szállítani. A rosszullét oka hamar egyértelművé vált: gerincsérv.
– Noha gyermekkorom óta sportolok, vitorlázok, és bírom a strapát, ez valami elviselhetetlen volt. Kórházba kerültem, ahol a vizsgálat kimutatta, hogy gerincsérvem van, ráadásul az MR-felvétel szerint kettő: az egyik már begyógyult, a másik aktív – mesélte az évekkel ezelőtti történetet a Hot! magazinnak.

Akkor még volt lehetősége választani, és úgy döntött, nem akarja az orvos által felvetett műtétet, inkább hazamegy. Pár hónapig jól volt, de ezután a konyhájában érte egy újabb rosszullét, összeesett, majd elmászott a nappaliba, ebben az állapotban várva az orvost. Szteroid infúziót kapott, a műtétet ugyani ezúttal sem akarta megkockáztatni, ám ekkor egy újabb szörnyűséggel kellett szembenéznie, pánikba esett.

– Borzalmasan éreztem magam, meg akartam halni. Tudtam, hogy segítséget kell szereznem, máskülönben ez nem fog elmúlni – magyarázta a lapnak.

A pánikbetegségéből ezután két évig tartott kigyógyulnia, amit pszichológusával a KIP terápiával értek el.

Forrás: BorsOnline.hu

Nincsenek megjegyzések