Újra Barátok Közt: Rékasi Károly egy év után térhet vissza a sorozatba

A színész egészségügyi állapota egyre jobb, ezért visszatér a Barátok köztbe.
Rékasi Károlynak korábban egy motorbaleset miatt kellett otthagynia a sorozatot. A Barátok közt készítői ezt a helyzetet úgy oldották meg, hogy átírták a forgatókönyvet és Bartha Zsoltot Mexikóba küldték.

"A József Attila Színházban már előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a jövőmmel kapcsolatban. A Barátok közt esetében már jeleztem a hadrafoghatóságomat, de még nem kaptam egyértelmű visszajelzést. Elmondtam nekik, hogy újra tudok dolgozni, a többi viszont már csak rajtuk múlik, tőlük függ, hogy mikor térhetek vissza." - mondta Borsnak Rékasi.

Rozgonyi Ádám, a sorozat kreatív producere a lapnak elmondta, hogy mindig is figyelemmel követték Rékasi állapotát. Bartha Zsolt, vagyis Rékasi Károly pedig mindig is a sorozathoz tartozott.

"Ahogy eddig, a jövőben is számítunk rá. Amint az egészsége és a teherbírása is lehetővé teszi, várjuk vissza. Pontos dátumot még nem tudok mondani, de a visszatérésének története, előkészítés alatt van, s már most izgalmas epizódokat ígérhetek a nézőknek."
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedvelj minket

Powered by Jasper Roberts - Blog