Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Annyira brit már az ottani szépségverseny, hogy kaftános szomáliai is indulhat a fürdőruhás számban

A szomáliai származású, 27 éves Muna Juma Londonban él. Eredetileg 2015-ben jelentkezett a Miss Universe Great Britainre, ami a több mint 80 országot felvonultató Miss Universe szépségverseny egyik elődöntője. Akkor még a jelentkezését visszavonta, mert aggodalmaskodott amiatt, hogy fürdőruhát kell viselnie, ami ellentétes a vallási meggyőződésével.
Végül 2017-ben újra jelentkezett, de kikötötte, hogy ő nem fog bikiniben pózolni. „Nem viselnék bikinit a tengerparton, úgyhogy nem fogok bikinit viselni a versenyen pontszerzés céljából”, mondta a nő.

A versenybíróság jóváhagyta, hogy ha el akarja fedni magát, akkor megteheti. Így aztán a 2017 júliusi brit döntőn ő volt az első Miss Universe-versenyző, aki a fürdőruhás versenyen nem bikinit viselt, hanem egy színes kaftánt. Ugyancsak kaftánban látható a verseny hivatalos csoportképén is.

Ez maga a hír, melyhez az alábbi megjegyzéseket fűzném.

Először, egy tarkabarka kaftánt és nagy afrikai fülbevalót viselő, muszlim vallású, fekete bőrű nő mióta brit? Semennyire, hiszen egész lénye és fellépése egy idegen kultúrát sugall. Muna Juma is annyira brit, mint amennyire Ahmed svéd, vagy amennyire Mickey ló.

Másodszor, az olvasóban valószínűleg felmerült a kérdés, hogy miért jelentkezik valaki egy fürdőruhás versenyre, ha nem hajlandó fürdőruhát felvenni. Nos, a válasz egyszerű: erődemonstráció céljából.

Ahogyan a cigány a gádzsónak és a zsidó a gójnak, ugyanúgy a muszlim a kafirnak (kafir, kuffar: hitetlen, hitetlenek) szereti kimutatni, hogy ki az úr a háznál: a szabályok mindenki másra vonatkoznak, de ő csak azért is kierőszakolja, hogy vele kivételezzenek.

Egy normális világban az a legkevesebb, hogy ezt a nőt úgy vágták volna ki a versenyről, hogy a lába nem érte volna a földet. Persze ilyen jelenetre eleve nem is kerülhetett volna sor, hiszen magába az európai kultúrkör országába sem tehette volna be a lábát.

Forrás: kuruc.info

Nincsenek megjegyzések