Mi az oka a korai őszülésnek?

Sok embert foglalkoztat a kérdés, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy valaki korábban őszül, mint mások. Kutatók több mint 6000 ember DNS-ét vizsgálták meg, és arra az eredményre jutottak, hogy az IRF4 gén a felelős az ősz hajszálakért.
Azt az új tanulmányt, amely az őszülés tudományos hátterével foglalkozott a „Nature Communications” szaklapban hozták nyilvánosságra. A kutatók úgy találták, hogy az ősz hajért az IRF4 gén a felelős - írja a Spiegel.

A tanulmány társszerzője, Kaustubh Adhikari a londoni egyetemről azt mondta, hogy sikerült azonosítaniuk egy olyan génvariációt (allél), amely az őszülésért felelős. Azok a gének, amelyek a hajhullásról és a hajszínről gondoskodnak, már régóta ismertek - írja a Faktor.

"Viszont ez az első alkalom, hogy egy olyan gént azonosítottunk, ami a haj öregedését befolyásolja"- mondta.

A kutatók több mint 6000 ember DNS-ét vizsgálták meg, és azonkívül, hogy megtalálták az őszülésért felelős gént, azt is megállapították, hogy ez a gén az európaiaknál túlsúlyban van. A kaukázusi típusoknál általában már 35 éves kor körül előbújnak az első ősz hajszálak. Azonban az ázsiai típusoknál az őszülés 5 évvel, az afrikaiaknál pedig  10 évvel később kezdődik, mondta a tudós.

Azt is mondta, hogy ő és a kollégái tisztában vannak azzal, hogy rengeteg ember sok időt és pénzt áldoz arra, hogy az ősz haját befesse. Azonban lehetséges, hogy az új ismeretek alapján ki tudnak fejleszteni egy olyan módszert, hogy az ősz hajszálak egyáltalán ne jelenjenek meg, mondta a tudós.
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog