Csak a pénzre hajt a 27 éves bombanő?
Francesca Pascale kiáll nagypapakorú szerelme, Silvio Berlusconi mellett. Mint ismeretes, Olaszország egykori miniszterelnökét - kiskorú prostitúcióra kényszerítése és hivatali hatalommal való visszaélés miatt - első fokon hét év szabadságvesztésre ítélték.
- Mi lenne velem Papamaci nélkül? Nem tehetik ezt! Tudom, hogy direkt tönkre akarják tenni, de én, amíg élek, addig küzdök azért, hogy örökre együtt lehessünk - nyilatkozta a huszonhét éves bombázó, akire nagyon dühös Berlusconi fia, a huszonöt éves Luigi.
- Ez a nő csak apám pénzére hajt! Teljesen elcsavarta a fejét, és attól tartok, hogy a mi örökségünk is veszélyben van - háborgott a srác, miközben nővére sokkal megértőbb apjával, aki szinte betegesen rajong a szép fiatal lányokért.
- Tudom, hogy abszurd a helyzet, hiszen Francesca akár az én lányom is lehetne, de nekem apukám boldogsága mindennél fontosabb. Mivel ők jól érzik magukat együtt, én áldásomat adom rá - jelentette ki Berlusconi legidősebb lánya, Maria Elvira a La Repubblica című olasz napilapnak.
Forrás: Stop.hu