Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Ő a a legkeresettebb magyar énekes – irigylésre méltó a gázsi

A Blikk úgy tudja, Vastag Csaba egy-egy hakni fellépéséért 220 ezer forintot kell fizetnie a megrendelőnek, amelyből nagyjából 100 ezer forint üti az előadó markát. Heti hat-hét bulival számolva ez havi két és fél millió forint is lehet.

Vastag Csaba a lapnak azt mondta: ő a munkában hisz. Úgy gondolja, egy ideig még marad ez a siker, de elárulta, csak azért működik, mert tesz érte.

– Már egészen kicsi koromban megtanultam, dolgozni kell ahhoz, hogy elérjem a céljaim. Nyaranta hólyagosra égett a hátam attól, hogy krumplit kapáltam, és ez a hozzáállásom nem változott. Minden egyes bulin a lehető legjobban kell teljesíteni, nem szabad félvállról venni, mert különben nem hívnak vissza – jelentette ki a Blikknek Csaba, akinek alvásra nem sok ideje marad.

Forrás: 168óra