Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Balaton partján kérték meg Szepesi Niki kezét

Szepesi Niki életét fenekestül felforgatta az Én, a szexmániás című könyve, de az izgalmakból korán sem fogyott ki, ugyanis megkérték a kezét, méghozzá a Balatonon.

Szepesi Niki úgy érzi, nem mondott még el mindent korábbi életéről, ezért már úton van az egyszerű önéletrajzi regénynek induló könyv második része. Az egykori szeretőiről és szexuális kapcsolatairól szóló könyv nagy port kavart a köztudatban, ezért sokaknak nem fér a fejébe, hogy akar ezek után boldog lenni és nem hiszik el azt a kiegyensúlyozott, boldog kapcsolatot párjával. Niki viszont pont azt mondja, ezzel előző életét akarja lezárni, szerinte azt az életét, amelyben fel kellett húznia a férfi faló maszkját, barátja pedig mindenben támogatja és jobban kezeli a helyzetet mint ő maga.

Valószínüleg párjának sem volt könnyű és végképp nem kellemes elolvasni a botrányos művet, illetve végig kísérni a szituáció menetét, de Szepesi köszöni szépen teljesen jól megvannak, párjának rengeteg mindent köszönhet és olyan hatással volt rá, hogy képes volt megváltoztatni életét. Egyedül azt kérte cserébe, Niki vigye ki őt egy Barcelona meccsre, ugyanis nagy rajongó. A sportoló nő úgy érzi végleg révbe ért, nagyon boldog és vele szeretné leélni az életetét. Már három éve együtt vannak, a fiú pedig idén nyáron megkérte a kezét a balatonon nyaralás közben.

Párja úgy gondolta, stílusos lenne vizes környezetben megkérni szerelme kezét, lévén, hogy Niki vizisportot űzött. Így a leánykérés a Balatonban történt. A 25 éves sportolónő elmeséli azt is, neki nem  volt célja a könyvével a kár okozás , nem akart bilincsben látni senkit. Ő csak azt írta meg, ami vele történt, még azt az ügyet is, hogy egyesülete egykori bíróját molesztálással vádolta: lényegében ezzel keltve a legnagyobb botrányt. Niki csak megírta vele mik történtek, igazából azonkívül, hogy behívták tanuskodni és más is tanusította a zaklatásos ügyeket, nem is nagyon tudja hogy áll a per az illetővel kapcsolatban. Úgy gondolja azért tehette meg csak most a kiadást, mert ha előbb tálal ki, az kerékbe törte volna karrierjét.

Forrás: Napiász Online