Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Homonnay Zsoltot úgy dobta le a ló, mint egy tollpihét

Homonnay Zsoltnak a motorozáson kívül van egy másik szenvedélye is: a lovaglás. Amikor a feleségével megismerkedett, kiderült, hogy Polyák Lilla is szeret lovagolni. Fiaik: Zsombor és Bulcsú szintén szeretik a pacikat, de ők a tömörebbekre, nyugodtabbakra ülnek fel, azokra, amelyeket kifejezetten gyerekeknek szánnak.

- Kezdetben persze bennem is volt félelem, mert egy ló óriási állat. De nagyszerű érzés, amikor elindul az ember alatt! Tudom, hova nem szabad állni, ha nem akarod, hogy felrúgjon. A lovat "meg kell tanulni", mert egy önálló személyiség, egy intelligens lélek. Nagyon érzékenyek: megérzik a félelmet, ahogy a szeretetet is - hangsúlyozza a musicalszínész, aki nem titkolja, legnagyobb esése még kezdőként történt meg vele egy négyéves angol telivérrel.

- A március 15-i ünnepségen vonultunk fel Zalaegerszeg díszterén. Ahogy megszólalt a zenekar, a lovam kilőtte magát a tömegen keresztül. Gyakorlatilag kirohant a városból, az erdő széléig. Ott aztán ráhátrált egy parkoló Zsigulira, ráült, és módszeresen konzervdobozzá rugdosta, amit az autó tulajdonosa kicsit odébb állva, elhűlve nézett végig. Aztán meglátott egy mezőn legelésző szekérhúzó lovat, és akkor úgy dobott le magáról, akár egy tollpihét. Repültem, és olyat estem, hogy utána alig tudtam járni. De ez az eset nem vette el a kedvem - meséli a hot! holiday különszámának Homonnay Zsolt, aki ha megnyerte volna a Nemzeti Vágtát, akkor a díjat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Lovasterápiás Központjának ajánlotta volna fel.

Forrás: Stop.hu