Aniston vállalja korát
Jennifer Aniston a minap smink nélkül lett lefotózva. A 44 éves színésznőn úgy tűnik, nem fog az idő vaskereke, büszkén vállalja korát.
A híresség mostanában az egészséges életvezetéséről tesz tanúbizonyságot, annak ellenére, hogy régebben nem így élt. Rendszertelenül táplálkozott, cukros üdítőket fogyasztott és keveset aludt.
Párjával, Justin Theroux-szal már a gyermekvállaláson is gondolkodnak. Az egyik közös hétvégéjüket megörökítve egy olyan fotó került fel a Twitterre, melyen Aniston make up nékül látható. A képet nézve egyértelmű, hogy a Jóbarátok sztárjának nincs szüksége ilyen piperére, hiszen anélkül, azaz természetesen is nagyon szép. A híresség elmondta, hogy semmilyen szépészeti beavatkozáson nem esett át és még drága kozmetikai termékeket sem használ.
"Nem fogjátok elhinni, de a bőrömet különösképp nem ápolom. Az arcomat egyszerűen szappannal mosom meg, ez a titkom.” A színésznő az 1994-ben kezdődő és 2004-ben befejeződő Jóbarátok sorozat által vált híressé. Olyan nagy sikerű filmekben is játszott, mint a Minden6ó, az Azt beszélik, a Nem kellesz eléggé, a Marley meg én, az Exférj újratöltve, a Családi üzelmek stb. S bár szerelmi élete az eddigiek sorá nem volt sikeres sőt, Brad Pittel való válása is megviselte. Azonban jelenlegi párja mellett Jennifer úgy tündököl, mint még soha. Energikusságávál és természetességégével mutat példát számunkra. Sem tehetségét, sem korát nem rejti véka alá és ehhez manapság már művészet kell.
Forrás: Napiász Online