Breaking News

Ördög Nóri szexisen állt színpadra

Ördög Nóri nem várja meg, amíg jövő tavasszal elindul az RTL Klub Csillag születik című produkció ötödik szériája, amelynek állítólag ő lesz a házigazdája. Máris műsor vezetett, és nem is akárhogyan: nagyon szexisen állt színpadra!
 

Fekete, hátul mélyen dekoltált ruhában állt a közönség elé Ördög Nóri, aki az Év Szállása és Év Turisztikai Települése 2013 díjátadó gálájának volt a háziasszonya. Nóri nem véletlenül választotta ezt a múlt század elejét idéző, fekete ruhát, ugyanis az egész est az 1920-as évek hangulatát  visszadó showműsor köré lett építve. Nóri egyáltalán nem tűnt úgy, hogy az elmúlt, leginkább otthon töltött egy évben kiesett volna a műsorvezetési gyakorlatból. Rátermettségét  egy szexi ruhával is megtoldotta, amely szabadon hagyta szinte az egész hátát. Nóri hivatalos teendői után nem maradt a rendezvényen a vacsorára, azonnal hazasietett nyolchónapos kislányához, Micihez. Hiába szerettük volna megtudni, hogy ezen az estén bemelegít-e a tavasszal keződő RTL-es produkcióra, sztárszerzőnk mosolyogva hárította el kérdésünket.

Forrás: Life.hu