Breaking News

Szinetár Dóra retteg Ákostól

Nagyon kemény hete volt Szinetár Dórának. A színésznő a Sztárban sztár pénteki adásában Ákos bőrébe bújik, ami nem kis gyomorgörcsöt okozott számára.
 

Szinetár Dórának, aki hétről hétre remekül jeleníti meg egy-egy pályatársát, a legnagyobb félelmével kellett szembenéznie: Ákos dalának előadása közben ugyanis öt méter magasra emelik fel emelőkocsival. Talán mást ez nem viselne meg annyira, de a színésznőnek embertpróbáló, mivel erős tériszonnyal küszködik - tudta meg a Blikk.

"A tériszonyt nem lehet elmulasztani, csak megszokni. Kislánykoromban a nyaralónkban nem mertem felmenni a gyerekszobába vezető lépcsőn, mert nem volt hátlapja, és le lehetett róla látni a pincébe. Elfogott egy fura, zsibbasztó érzés, elindult a bokámtól felfelé, a szívemig. És ez mindig így játszódik le bennem, ha magasban vagyok" - magyarázta a színésznő, aki nehezen viselte a megpróbáltatásokat. „Borzalmasan érzem magam odafönt. A pályám során sok előadásban és koncerten kellett emelvényeken állnom, előfordult az is, hogy a zsinórpadlásról lógtam lefelé hat méter magasban. Eddig mindig megszoktam az extrém helyzeteket, mire közönség elé kerültem, így kell lennie most is" - csóválta a fejét Dóra.

Forrás: Life.hu