Bistey Zsuzsa : Az adeptus iskolája

Hadd osszak meg veletek egy mantrát, amelyet én is úgy kaptam hosszú évekkel ezelőtt, azért hogy, ha megérett bennem a képesség, adjam tovább. 

Ez a szóképlet olyan igéket tartalmaz, amelyek - különösen a praxis elején - a felkavarodott talajvesztettség, a bizonytalanság, a sehova-sem-tartozás illuzórikus sebezhetőségében támaszul szolgálhatnak.

Ha ezentúl, bármikor megjelenik életetekben az ellenfél, a bántást, szenvedést hozó másik, aki visszafog, akaszt, lehúz, bénít, mindig ezt a gondolatot ébresszétek fel magatokban:

Mennyire szerethet engem ez az ember, hogy – saját karmikus előrejutását feláldozva – elősegíti az én karmikus fejlődésemet .. (..)

Ez a „látás” a fordított optika, amelynek képessége nélkül, az ember elveszetten bolyong csak (..)

Az utamba dobott akadályt, az akadályért hálásan, erőszak nélkül átlépni, az akadályoztató felé sugárzott, valóban átérzett hálával, az ő eltorzult szeretete felé ébresztő tükröt tartani – vagyis „démonát megváltani” – ez a karma igazi lét-transzformáló tanítása, ez a karma születésének rejtélye és megszüntetésének megváltó, oldó formulája.

Minden más csak átmeneti káprázat, racionalizált felelősség-tologatás, ál-jóság és ál-alázat. 

Nehéz, de ki kell mondani, az idők ma nem tűrnek mást, mint a szellem kikínlódott igazságát…