22 év után hagyta ott a színházat Haumann Péter
Rejtélyes körülmények között, szinte egyik pillanatról a másikra vált ki a Katona József Színház társulatából Haumann Péter.
A színész 22 éve volt állandó tag, a legnagyobb sikerű főszerepeket bízták rá, az idei évadban azonban már egyetlen előadásban sem szerepel. Az első, ijesztő hírek arról szóltak, hogy nemcsak a társulattól vált meg, hanem a színészettel is fel akar hagyni, hogy minél több időt tölthessen unokáival, Rozival és Bellával. Lánya, Haumann Petra szerint erről szó sincs, édesapja játszani szeretne, hiszen a színpad az élete. Erre egyébként lesz lehetősége, februárban a Pesti Magyar Színház A fösvény című darabjában szerepel két színész gyerekével, Petrával és Mátéval - írja a BorsOnline.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése