Boldog akar lenni? Az idejét becsülje meg, ne a pénzét!
Azt a nagy igazságot, hogy a pénz nem boldogít, egy a Social Psychological and Personality Science című folyóiratban megjelent új tanulmány is alátámasztja. Eszerint sokkal hamarabb élhetik át az igazi boldogságot azok, akik az anyagiakkal szemben az időt értékelik.
A British Columbia Egyetem tudósai hat korábbi vizsgálat eredményeit, illetve 4600 felnőttet vontak be a kutatásba, melynek során a megkérdezetteknek valamivel több mint a fele vallotta azt, hogy az ő életében a pénznél sokkal fontosabb tényező a szabadidő, míg a többiek ennek ellenkezőjét állították - írja a Dívány.
„A tapasztalatok szerint márpedig az idő priorizálása nagyobb elégedettséghez és boldogsághoz vezet, és ez különösen igaz az idősebbekre. Ez érthető is, hiszen ahogy öregszünk, egyre kevésbé vezérel minket a pénzcsinálás fontossága, és annál inkább érdekeltek leszünk abban, hogy minél tartalmasabb módon töltsük el az időnket” – magyarázza Ashley Whillans, a kutatás vezetője.
A felmérésben résztvevőknek egy sor idővel és pénzzel kapcsolatos szituációt vázoltak fel, például megkérdezték tőlük, hogy a magas kezdő fizetéssel és hosszabb munkaidővel, vagy az alacsonyabb fizetéssel, de kevesebb munkaórával járó álláslehetőséget választanák, vagy, hogy egy a munkahelyükhöz közelebb eső drágább lakást vásárolnának-e egy távolabb lévő – így több ingázással járó –, olcsóbb lakás helyett.
Ezek persze mind komoly és meghatározó kérdések, de nap mint nap átélünk hasonló döntéshelyzeteket, amikor mérlegelünk, hogy az anyagiak vagy a percek fontosabbak számunkra. Ugorjak le a sarki kisboltba, ahol minden olyan drága vagy gyalogoljak el egészen a szupermarketig, mert ott most épp akciós a kedvenc borom? Ismerős a dilemma, igaz?
Fontos megemlíteni, hogy a vizsgálatban résztvevők jövedelme és neme egyáltalán nem volt meghatározó tényező abban, hogy mit választottak, de azt is hozzá kell tenni, hogy a kutatásban nem vettek részt kimondottan alacsony jövedelemmel rendelkező emberek, hiszen egyeseknek a túlélés érdekében muszáj az anyagiakat előtérbe helyezniük sok minden mással szemben.
A tanulság az, hogy több szabadidővel sokkal inkább kedvezhetünk jóllétünknek, mint azzal, hogy megrögzötten a pénzre vadászunk, vagyis az idő nem pénz, annál jóval több...
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése