Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Gyerekeivel lépett az A38 színpadára a magyar zenészlegenda

Ha hétfő, akkor Akusztik! Ezúttal az A38 Hajó színpadára Varga Miklós érkezik, akit az István, a király rockopera címszerepéből is ismerhetnek a nézők, de alakította már Petőfi Sándort, Dózsa Györgyöt és Jézus Krisztust is.

Hétfőn este az M2 Petőfi TV nézői egy tőle idegenebb műfajban hallhatják a népszerű énekest, hiszen akusztikus feldolgozásban fognak elhangozni a jól ismert dalok, mint az Európa vagy a Zene és játék.

„Eddig nem nagyon volt akusztikus koncertünk. Az én műfajom a rockzene, ahol a hangszerek elég „vastagon” szólnak, ugyanakkor az akusztikus hangszerelésben derülnek ki a „turpisságok” – kezdte Varga Miklós, aki azt is hozzátette, hogy a hangszerelés a dalválasztásnál is közrejátszott, hiszen fontos szempont volt, hogy melyik dal tud akusztikusan is ugyanolyan hangzással megszólalni.

– Előtérbe kerültek a lírai dalok, hiszen ezek sokkal természetesebben hatnak akusztikusan, mint a keményebb rocknóták.

A még a korlátozások előtt rögzített Akusztik felvételen – amely az énekes utolsó nyilvános szereplése volt március legelején – a rocklegendához csatlakozott két gyermeke is. Felcsendül majd az Oly távol vagy tőlem című sláger lányával, Varga Viviennel közös duettben. Valamint A Dal 2020 dalválasztó show-ból is ismert Varga Szabolcsot is láthatjuk, aki az édesapjával és testvérével énekelt közös számok mellett a Pillanat című saját dalát is előadja.

„Az Akusztik sorozatban majdnem mindenki hoz magával vendégelőadót, gondolkodtam, kit hívjak. Sok nagy nevű barátom van a szakmában, akik örömmel vállalták volna, de végül a gyermekeim mellett döntöttem – árulta el Varga Miklós – „Tudtam, hogy nem fogok bennük csalódni. Arra azért nem számítottam, hogy aznap az ő produkciójuk lesz a koncert fénypontja. Ha nem róluk volna szó, ezt még rossz néven is vehettem volna…” – tette hozzá mosolyogva az énekes, színész.

A Varga Miklós Akusztik Legendák 2020. május 17-én 22:00 órai kezdettel hallható a Petőfi Rádióban, majd egy nappal később május 18-án hétfőn, 22:15-kor a teljes koncert látható lesz az M2 Petőfi TV-n.

Nincsenek megjegyzések