Körtelepény
Hozzávalók:
a tésztához 25 dkg finomliszt
13 dkg Rama margarin
1 tojás
1 dl sűrű tejföl
1 evőkanál porcukor
1 teáskanál sütőpor
1 mokkáskanál só
a töltelékhez:
4 nagy körte
2 dl tejföl
2 tojás
1 teáskanál őrölt fahéj
ízlés szerint 2-3 evőkanál porcukor
a tetejére:
1 tojás
Elkészítés:
a tésztáhozvalókat mély tálba rakom (a margarint megreszelem vagy szitán átnyomom), majd gyorsan összegyúrom és cipóba formálom. (A tészta kissé ragad, ezért a kezüket és a gyúrótáblát is lisztezzék meg!) Egy nagyobb és egy kisebb részre vágom, a nagyobbat tepsi nagyságúra nyújtom, és a kenetlen tepsit úgy bélelem ki vele, hogy pereme is legyen. Félreteszem. A körtét meghámozom, kicsumázom, szeletekre vágom. A tojásokat habosra verem, összekeverem a tejföllel, fahéjjal, kevés cukorral.
a gyümölcsöt egyenletesen elhelyezem a nyers tésztán. Az öntettel lelocsolom, majd a másik kinyújtott tésztadarabot rányomkodom és felvert tojással bekenem. Villával rovátkákat húzok rá, és megszurkálom. A tepsit előmelegített, forró sütőbe tolom. A lángot 5 perc múlva takarékra mérsékelem, és kis lángon kb. 25 percig lassan sütöm. A tepsiben hagyom kihűlni.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése