Kevésbé hízik a gyerek, ha többször eszik
Egy friss tanulmány szerint bár az anyatejes táplálás valóban számos előnnyel jár, a későbbi elhízás és túlsúly ellen nem nyújt védelmet.
A kutatást vezető Richard Martin, a Bristol Egyetem járványtani professzora a Journal of the American Medical Association című lapban megjelent vizsgálata során egy szoptatás népszerűsítő programban résztvevő anyákat és azok gyermekeit követte nyomon, akik Fehéroroszország 31 különböző kórházában születtek. Az anyák egy része alapos felvilágosítást kapott a szoptatás menetéről, újszülöttjükkel mindannyian a nap 24 órájában együtt lehettek, és egyikük sem adott cumit gyermekének. Ezeknek az anyáknak 43 százaléka a három hónapos gyermekét még kizárólag anyatejjel táplálta, szemben a többiek 6 százalékával, a babák hat hónapos korában pedig ez az arány 8, illetve 1 százalék volt. A közel 14 000 gyereket 12 évvel később is megvizsgálták, és sem a testtömeg-indexükben, sem az elhízottságuk mértékében nem találtak különbséget azokkal a gyerekekkel összevetve, akik rövidebb ideig kaptak anyatejet.
Dr. Deborah Campbell, a New York-i Montefiore Orvosi Központ újszülött osztályának igazgatója úgy véli, a fehéroroszországi kutatás eredményei nem vetíthetők ki egy az egyben az Egyesült Államok népességére, mivel a két ország lakosságának eltérő az összetétele. Azt azonban ő is elismerte, hogy a szoptatás nem gyógyír mindenre, és az, hogy valaki tizenévesen túlsúlyos lesz-e, nagyban függ attól is, mit eszik és mennyit mozog.
Mindentől függetlenül, a szoptatás számos előnye között tartják számon a szakemberek a bélfertőzések, a légzési problémák, valamint az ekcéma kockázatának csökkenését az újszülötteknél, emellett az anya számára is számos előnnyel jár, hiszen a szoptatás hatására csökken a mell- és a méhnyakrák kialakulásának esélye is, a szoptató anya hamarabb visszanyeri korábbi alakját, és nem utolsósorban a szoptatás jóval kisebb kiadással jár, mint a tápszer.
Forrás: betegszoba.hu

Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése