Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Simon Cowell szerint vége az Attraction karrierjének

Amerikai karrierről és dollármilliókról szóltak a hírek azután, hogy az Attraction árnyékszínháza megnyerte az angol Britain's Got Talent című műsorát. A csapatnak az egyik legmenőbb producer, Simon Cowell ajánlott fel Las Vegas-is szerződést, amin Szűcs Zoltánék sokat hezitáltak, de végül nem írták alá. Cowell most a The Sunnak kíméletlen nyilatkozatot tett, amelyben azt fejtegeti, hogy a magyarok végleg elszúrták a karrierjüket, világsztárok lehettek volna, ám ehelyett most egy névtelen magyar bank reklámjában szerepelnek.

Ősszel még azt nyilatkozták, emberhiány miatt nem tudják elvállalni a 400 millió dolláros fellépést, de akkor még azzal nyugtatták a kedélyeket, hogy folyamatosan tartanak castingokat, és ha meglesz a megfelelő csapat, azonnal indulnak Vegasba. Ebből azonban azóta sem lett semmi. Pedig ha lehet, most még többen ismerik az Attraction csapatát, mint eddig, hiszen felléptek Kínában, a kínai újév alkalmából tartott ünnepségen, amit számítások szerint mintegy egymilliárd ember láthatott a tévében szerte a világon.

A Bors úgy tudja, más oka is lehetett annak, hogy nem írták alá a szerződést, mégpedig az, hogy Cowell elég arcátlan ajánlatokat szokott tenni, a pénz nagy részét ugyanis többnyire magának akarja, és lehet, hogy egy magyar csapatot még jobban ki akart aknázni anyagilag. Cowell szerint az Attraction egyszerűen tönkretette a karrierjét, a táncosok és menedzserük azonban egyelőre nem nyilatkoznak arról, hogy miért nem mentek el Las Vegasba.

Forrás: Comment blog