Jennie Garth férjhez megy!
Jennie Garth nemcsak Dave Abrams kísérőpartnere, ahogy azt többen sejtettük, hiszen a napokban látott napvilágot az a hír, mely szerint a színésznő kezét éppen a 43. születésnapján kérte meg Dave.
"Már hónapok óra erre készülök. Valami nagy dologgal, valami különlegessel akartam meglepni Garth-ot a születésnapján. Hát az volt a nagy ötlet, hogy megkérem a kezét." - nyilatkozta a Pólus Online angol társoldalának Dave.
Jennie és Dave még tavaly ősszel kezdett el randevúzni, de januárig nem kerülnek a nyilvánosság elé. Márciusban már együtt töltöttek egy romantikus hétvégét a kaliforniai Santa Barbarán, amit rögtön egy Mexikói nyaralás követett, ahová magukkal vitték Jennie gyerekeit is.
Ez lesz Jennie Garth második házassága. Első házasságát 2001-ben kötötte a Twilight egykori sztárjával Peter Facinellivel. Házasságuk közel 12 évig tartott, amelynek eredményeként Jennie három leánygyereknek adott életet. Luca Facinelli 17, Lola Facinelli 12 és Fiona Facinelli 8 évesek.
Ezek után csak az a kérdés, hogy előző párjával, hogyan osztoznak a gyereknevelésen.
Forrás: Bencze Attila/Pólus Média
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése