A népszerű énekesnőt ismét kórházba kellett szállítani

Toni Braxton egy autoimmun-betegség miatt került kórházba.
Toni Braxtont október elején egy Los Angeles-i kórházba szállították, adta hírül az Associated Press. A 49 éves amerikai énekesnő a szisztémás lupus erythematosus - SLE - nevű autoimmun-betegség szövődményei miatt szorult orvosi ápolásra. Szóvivője azt mondta, hogy már jól van, és otthonában pihen.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a Grammy-díjas énekesnőt kórházba kellett szállítani súlyos betegsége miatt. Toni Braxton 2010-ben jelentette be, hogy ebben az autoimmun-betegségben szenved, 2012 decemberében pedig egyszer már kórházba szállították a szövődmények miatt.

A lupus ma már egy megfelelően kezelhető, de akár halálossá is válható betegség, melynek tünetei időnként felerősödnek, időnként pedig csökkennek. Toni Braxton családjában nagy múltja van ennek az autoimmun-betegségnek, hiszen fiútestvére, Tamar szintén ebben szenved, nagybácsikája pedig ennek a betegségnek a szövődményeibe halt bele.

X-Faktor: Tóth Gabi lezavarta a színpadról az egyik versenyzőt

Világbotrány: Előkerültek Diana hercegnő legtitkosabb orvosi leletei!

Cindy Crawford ezt is bevállalta: bugyiban pózolt az 50 éves modell


Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog