Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Hiába várja a szőke bombázó 2 milliárdos felajánlását két alapítvány

Úgy tűnik, két alapítványt is alaposan megvezetett Amber Heard. Johnny Depp válófélben lévő felesége kereken hétmillió dollárral (több mint 2 milliárd forinttal) maradt adósa a szervezeteknek.
A színésznő a válás során követelte a milliókat, mint asszonytartást, ám Depp ebbe nem ment bele. Amikor Heard a bíróság előtt kötelezte magát, hogy a teljes összeget egy gyermekkórháznak, illetve egy, a családon belüli erőszak ellen küzdő szervezetnek ajánlja fel, Depp mégis fizetett. A színésznő már augusztusban megkapta a pénzt, ám a komoly felajánlásból eddig mindössze háromszáz­ötvenezer dollárt utalt át. Amber egyelőre nem nyilatkozott a lapoknak, ügyvédje azonban elmondta: még mindig a pa­pírmunkával vesződnek.

Nincsenek megjegyzések